EMMI: A minisztérium összes ágazata felkészült a menekültek fogadására

KÁSLER Miklós
Budapest, 2022. február 4. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából sajtótájékoztatót tart az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2022. február 4-én. Az onkológia fejlődése töretlen Magyarországon, azonban a daganatos megbetegedések még mindig a "legnehezebb" betegségnek számítanak a világban – erről beszélt Kásler Miklós a rákellenes világnap alkalmából. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben című videóinterjú sorozat legújabb részében arról beszélt, hogy amikor egyértelművé vált a menekültek érkezése, akkor utasította a az EMMI összes ágazatát, hogy dolgozzák ki a megfelelő terveket. A miniszter a menekültek megsegítésén túl, a folyamatos egészségügyi fejlesztésekről is nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

A coviddal kapcsolatos teendőket a menekültek esetében is meg kell szervezni – mondta a miniszter, miután a tárca összes ágazatát mozgósította a menekültekkel kapcsolatban. Hozzátette:

Magyarországon tizenhárom féle kötelező vakcináció van gyermekkorban, Ukrajnában csak négy-öt.

Meg kell nézni, hogy a kolera és a hepatitis esetében milyen sorrendben, milyen dózisban kell lebonyolítani az oltakozást. Ugyanez vonatkozik az egészségügyi ellátásra is az Ukrajnából menekültek esetében – fogalmazott a miniszter, aki szerint a Magyarországra érkező és itt maradó határon túli gyermekek online oktatását, az érettségire való felkészülést, az egyetemisták ellátását, vagy éppen a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház itt ragadt színészeinek elhelyezetését is meg kell szervezni. Rengeteg teendő van, és arra is készülünk, amit a közeli hetekben meg kell tennünk. A miniszter elmondta: az ágazatok mozgósításával egy időben született meg a kezdeményezés, hogy az EMMI és a háttérintézmények dolgozói gyűjtéssel támogassák a menekülteket. A héten négy teherautónyi és egy kamionra való szállítmány indult útnak.

Kásler Miklós miniszter a háború mellett a folyamatos egészségügyi fejlesztésekről is beszélt. Hozzátette:

amerikai-angol-francia mintára létrehozták a Nemzeti Egészségügyi Kutatási Ügynökséget azzal a céllal, hogy megszervezzék a magyarországi klinikai vizsgálatokat, és hogy világszerte tartsák a kapcsolatot a gyógyszergyárakkal, illetve a hasonló ügynökségekkel.

Ettől azt várjuk, hogy a járvány alatt is emelkedő klinikai vizsgálati szám még határozottabban emelkedjen– mutatott rá a tárcavezető, aki hozzátette: az ügynökség és a Debreceni Egyetem között létrejött egy stratégiai megállapodás, amelynek keretében a Debreceni Egyetem elvállalta, hogy a résztvevő orvosoknak a képzését biztosítja. Az életminőséget nem kizárólag a jövedelem határozza meg, hanem többek között a lakhatás. Emiatt

a kormány 10 milliárd forint feletti összeget különített el az egészségügyi szakdolgozók lakhatási körülményeinek javítására.

Megjegyezte: 15 megyei kórházban, 1 városi kórházban, összesen 17 helyszínen építettek vagy újítottak fel nővérszállókat. Három generáció az egészségért címmel pályázati program indult. Ezzel kapcsolatban elmondta: 110 milliárd forintból 143 csoportpraxis részesült támogatásban abból a célból, hogy a gyermekek egészséges életmódra nevelése, valamint a daganatos betegségek szűrése előtérbe kerüljön.