A Gyurcsány-lista jelöltje elzárná az orosz gázt, Márki-Zay energiapolitikai felelőse pedig a megfagyással viccelődik

Ukrán válság, 2022, Magyarország, Budapest, tüntetés az orosz nagykövetség épülete előtt, Andrássy út, tüntetés, Ukrajna, Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
A baloldal teljesen belezavarodott az orosz földgázbehozatal leállítását sürgető kommunikációjába. Míg a Gyurcsány-lista egyik jelöltje, Kocsis-Cake Olivio Oroszország megbüntetéseként beszélt az elképzelésükről egy tévéműsorban, azaz, a rezsicsökkentést veszélyeztetve elzárná az orosz gázt, addig Márki-Zay Péter energiapolitikai felelőse már úgy tett egy lakossági fórumon, mintha az oroszok terveznék a csapok elzárását. Holoda Attila emellett próbálta bagatellizálni azt a helyzetet, ha esetleg orosz gáz nélkül maradnánk. A megfagyással viccelődött, pontosabban azzal, hogy orosz gáz nélkül sem fagynánk meg. Az oroszgáz-nélküliségnek azonban súlyos következményei lennének: amellett, hogy a rezsiköltségek többszörösére ugranának, a kimaradt szállítmányokat szinte lehetetlen lenne pótolni.
Vágólapra másolva!

Miközben a magyar baloldal felelőtlenül azt sürgeti, hogy hazánk szüntesse be a földgázszállítást Oroszországból, addig hazug módon azzal hitegetik a lakosságot, hogy ez nem jelentene problémát. Azonban nem kell szakembernek lenni annak belátásához, hogy az orosz gázcsapok elzárása nehéz helyzetbe hozná Magyarország energiaellátását.

Ezt nagyon jól tudja Márki-Zay Péter energiapolitikai felelőse, Holoda Attila is, ő mégis arról beszélt a szombati hajdúszoboszlói kampányfórumon összegyűlteknek, hogy „nem kell amiatt aggódni, hogy megfagyunk". Ráadásul cinikusan úgy tett, mintha nem baloldali szövetségesei akarnák leállítani az orosz gáz szállítását, hanem az oroszok fontolgatnák ezt, majd ezt kezdte cáfolgatni. – Hülyék lennének az oroszok elzárni a gázcsapot, hiszen pénzük van belőle. A Szoboszló határában lévő tárolóban is van annyi készlet, ha véletlenül elzárnák az oroszok, még akkor is elég lenne 35-40 napra. Aztán meglátjuk, hogy ők bírják-e 35-40 napig pénz nélkül – fogalmazott Holoda.

Emlékezetes: a Gyurcsány-lista egyik képviselőjelöltje, Kocsis-Cake Olivio az ATV-ben arról beszélt a napokban, hogy szerinte szankciókat kell kivetni az energiahordozókra is. Úgy fogalmazott: „Tudja, Oroszország egy energia-nagyhatalom, abból van pénze háborúzni, úgy tűnik, ahogy drágán adja el az energiát. Ezt a forrást el kell tekerni, el kell zárni. (...) Hogyha ehhez az kell, hogy szankciók sújtsák az energiahordozókat, és amit Oroszország kivett, akkor ezt a lépést is meg kell lépni".

Márki-Zay Péter Fotó: Csudai Sándor - Origo

Valójában azonban az orosz gáz iránt bőven lenne új érdeklődő Ázsiában, ám az EU tagállamai még több évig biztosan nem tudják azt kiváltani. A jóval drágább folyékony földgázzal (LNG) csak az orosz import töredékét lehetne pótolni, mivel Európában nincs elegendő alkalmas kikötő a tankhajókkal érkező szállítmányok fogadásához. A baloldali elképzelés megvalósulása esetén jelentős áremelkedés mellett súlyos energiahiány is kialakulna. Utóbbi súlyosságát azzal lehet érzékeltetni, hogy Magyarország gázellátásának túlnyomó többségét – 80 százalékát – az orosz gáz adja, ráadásul hazánkban jelentős részben fűtéshez használják ezt az energiahordozót. A rezsicsökkentéshez elengedhetetlenül szükséges az orosz gáz.

Holoda Attila Forrás: Marton Szilvia - Origo

A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal a Paksi Atomerőmű bővítését is leállíttatná. Mivel az egyes blokk a következő évtizedben ér az élettartama végére, a bővítés elmaradása azt jelentené, hogy az atomenergia a jövőben teljesen kiesne a hazai energiamixből. Ennek az lenne a következménye, hogy a rezsiköltségek közel négyszeresére emelkednének. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium számításai szerint a családok éves, átlagos rezsiköltsége gyakorlatilag megnégyszereződne: 92 ezer forintról 357 ezerre nőne.

A baloldal elképzelése összességében tehát az ipar és az élelmiszer-ellátás akadozásához, az infláció megduplázódásához, munkahelyek elvesztéséhez és fűtetlen otthonokhoz vezethetne.