Gyurcsány volt honvédelmi minisztere lőszereket akar küldeni Ukrajnába

Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
A baloldal már a szomszédunkban zajló háború kitörése előtt elkezdte azt a kampányát, amely hazánkat belesodorhatja a konfliktusba. Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc egykori honvédelmi minisztere már február 22-én az ATV-ben sürgette, hogy hazánk lőszerekkel lássa el az ukránokat.
Vágólapra másolva!

Előre kigondolta a baloldal, hogy Magyarországnak be kell szállnia az ukrajnai háborúba.

Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere még a konfliktus kirobbanása előtt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának az orosz katonák lelövésére, ezzel is növelve annak kockázatát, hogy belesodródunk a konfliktusba. – Az alapkérdés, hogy miért nem adunk mi adott esetben lőszert, hiszen most a haderőfejlesztés kapcsán elvileg van lőszergyárunk, elvileg van fegyvergyárunk – jelentette ki az ATV A nap híre adásában, február 22-én.

A 2007-től az MSZP elnökhelyettesi tisztségét is betöltő Juhász ráadásul azt hangoztatta, hogy a magyar kormány azért nem küld fegyvereket Ukrajnába, mert szerinte „Orbán Viktor nem akarja, hogy Putyin katonáját magyar fegyverrel és magyar lőszerrel lőjék. Körülbelül ez a történet lényege, és ezért nem ad hadifelszerelést". Figyelemre méltó, hogy Gyurcsány egykori minisztere már két nappal a háború kitörése előtt gyakorlatilag bizonyosan bekövetkező dologként beszélt a fegyveres konfliktusról, ezzel is hergelve a közvéleményt.

A Momentum volt elnöke, Fekete-Győr András is a harcok kirobbanása előtt beszélt egy esetleges magyar katonai segítségről, szerinte a humanitárius szolgálat mellett fegyvereket is kellene küldeni Ukrajnába.

A baloldal háborús hergelő kampánya már hetekkel az orosz támadás előtt kialakult.

A baloldali politikusok a bombázások kezdete után is sorban javasolták a katonai támogatást és a fegyverszállítást. Olyan kijelentéseket tettek, amelyek növelték az esélyét annak, hogy hazánk belesodródjon a szomszédunkban zajló háborúba.

Márki-Zay Péter számos alkalommal még azt is sürgette, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába.

Mikor a kormány világossá tette, hogy az ország területén semmiképpen nem mehetnek fegyverszállítmányok Ukrajnába, akkor a baloldali jelölt álhírterjesztéssel igyekezett zavart kelteni: azt állította, hogy hazánk magyar katonai géppel küldött hadifelszerelést Ukrajnába.

Márki-Zay több gyűlöletkeltő kijelentést is tett, amelyek némelyike akár nemzetközi diplomáciai botrányt is okozhatott volna. Egyebek mellett azt hangoztatta, hogy egy személyben Orbán Viktor felelős a háború kitöréséért, és hogy a magyar kormányfő annak előkészítéséről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel február elején. Hódmezővásárhely polgármestere az itthoni és a kárpátaljai magyarokat is igyekezett egymás ellen fordítani, amikor azt terjesztette, hogy utóbbiak orosz pártiak, és a menekült nemzettársainknak azért „kell" átjönniük, hogy a Fideszre szavazzanak.

A baloldal a biztonságpolitikai szakértők figyelmeztetései ellenére sem fogta vissza magát. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor is sajnálkozott a magyar katonai segítség elmaradása miatt: Nagyon sajnálom a magyar kormány tegnapi bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek – fejtegette Gyurcsány politikusa az ATV reggeli műsorában. Hozzátette: szerinte ezzel nem veszélyeztetnék a kárpátaljai magyarságot.

A Soros György által is támogatott Political Capital nevű baloldali intézet vezetője, Krekó Péter, az ATV-ben beszélt a biztonságpolitikai helyzetről. A baloldali elemző szerint a fegyverszállítások „hatékony segítséget jelentenének".