A baloldal fenyegetőzése ellenére egyetlen bírósági per sincs az Elk.rtuk miatt

Elk.rtuk, Kálomista Gábor, Megafilm
Vágólapra másolva!
Minket számtalan perrel fenyegettek meg már a film készítése során is, de azóta sincs egyetlen per sem folyamatban a Megafilm ellen, a személyem vagy producertársam, Helmeczy Dorottya ellen. Tehát ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni – jelentette ki Kálomista Gábor producer az Origónak adott interjúban. Az Elk.urtuk című politikai krimi társproducere a film TV2-n való sugárzása kapcsán hozzátette, hogy a baloldaltól most is számítanak majd kritikára, ennek ellenére a film éli az életét, sikeres és az emberek szeretik. Kálomista Gábor arról is beszélt az Origónak, mit gondol arról, hogy Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművész, aki Dobrev Klárát alakítja a filmben. A producer szerint az Elk.rtuk jó film, érdemes megnézni.
Vágólapra másolva!

Március 14-én a TV2 is sugározni fogja az Elk.rtuk című filmet. Minek köszönhető, hogy bemutatják a filmet a kereskedelmi csatornán?

Ez a film éli az életét, de egyébként minden film így „viselkedik". Először moziban vetítik, azután különböző platformokon szerepel, és végül a kereskedelmi csatornák is a műsorukra tűzik. Bármelyik televízió, nem muszáj, hogy kereskedelmi legyen. Egy filmnek ez az útja.

Hatalmas sikerrel mutatták be tavaly a Corvin Moziban az Elk.rtuk című politikai krimit, amely Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgásáról, annak körülményeiről és a következményekről szól Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

A filmet a hazai premier után nagy sikerrel mutatták be Brüsszelben, Los Angelesben és Erdélyben is. Milyen volt a fogadtatása?

Sőt, azóta már a Vajdaságban és Szlovákiában is vetítik a filmet. Amennyit tudunk róla, hogy nagyon

nagy szeretettel fogadták, és nagyon jó visszhangja volt.

Rengeteg telt házas vetítés volt, úgyhogy nagyon érdekes, hogy gyakorlatilag még a tv-premierrel egy időben is vannak vetítések Erdélyben, Szlovákiában és a Vajdaságban. Azt gondolom, hogy

ez a film nagyon jól működött, és hozta azt, amire számítottunk.

Kálomista Gábor producer szerint az Elk.rtuk egy jó film, amely nem okoz csalódást Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

Hányan látták a filmet a mai napig?

Amit a most rendelkezésünkre álló adatok alapján mondhatok az az, hogy átlépte a 150-160 ezer feletti nézőszámot a mozikban. A pontos számok akkor lesznek meg, amikor a forgalmazók elszámolnak a vetítésekkel.

A Megafilm 2021. december 30-i közleménye alapján az Elk.rtuk volt a 2021-es év legnézettebb magyar filmje. Miben áll a film sikere?

A politikai krimi jó műfaj, hiszen megtörtént eseményeken alapul, és a világ számos országában működik.

A film az "ember, aki túl sokat tudott típusú" sötét, félelmetes hangulatú thrillerek sorába tartozik, amilyen például a Michael Douglas főszereplésével készült Kóma, vagy A cég című John Grisham-adaptáció Tom Cruise-zal az élen. A történet alapja: egy kisember rájön egy hatalmas disznóságra, amikor azonban fel akarja göngyölíteni, hamar egy súlyos összeesküvés kellős közepén találja magát, és az élete is veszélybe kerül Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

Nálunk nem csináltak még hasonlót, pedig az, hogy a közelmúlt eseményeit veszi górcső alá a történet, abból táplálkozik, az szerintem

sokkal több embert megérint. Főként azokat, akik részesei vagy elszenvedői voltak annak a cselekménysorozatnak, ami 2006-ban megtörténhetett Magyarországon.

Ez a tény is fokozta az érdeklődés. A másik oka a magas nézőszámnak az, hogy a mozi a fiatalok terepe, és ők meg is találták az Elk.rtukban azt a szálat - akár a szerelmit, akár a történelmi részt -, amelyik megérintette őket. Mindannyian nagy örömmel néztük, hogy rengeteg fiatal volt kíváncsi a filmre, és reagált rá.

"Éppen egy pár évvel ezelőtti magánéleti válság után a saját újjáépítésemmel és a belső munkámmal foglalkoztam, így kevésbé tudtam a külvilágra, főleg az aktuális társadalmi jelenségekre fókuszálni. De közben érzékeltem, hogy nemcsak én, hanem az egész ország válságban van, mindannyiunk számára egy traumatikus időszakot élünk át. És ezért is fontos, hogy végre egy olyan film született minderről, amely művészi megközelítésben reflektál rá. Azt gondolom, a társadalmi traumákat éppen úgy kell feldolgozni, mint a magánéleti kríziseket: a szembenézéssel" - mondta korábban az Origónak Gubás Gabi színművész Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

A március 14-i TV2-es sugárzás kapcsán számítanak a baloldaltól ismételt támadásokra? Hiszen korábban láthattuk, hogy már a bemutatás előtt is kritizálták a filmet.

Biztos vagyok benne, bár annyira nem zavar. A múlt héten olvastam az egyik internetes újságban egy olyan interjút Lendvai Ildikóval, ahol a riporter bevallottan nem látta a filmet, és Lendvai Ildikó sem, ettől függetlenül hosszasan beszéltek róla.

Lendvaitól ez egyébként nem áll messze, hiszen még cenzorként működött 1989 előtt.

Az Elk.rtuk középpontjában egy közvélemény-kutató cég ambiciózus fiatal alkalmazottnője áll, aki egyenesen a főnöknek dolgozik, és a párkapcsolatát és a családját is elhanyagolva próbál kicsit feljebb kerülni a ranglétrán Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

Helmeczy Dorottya producertársam elég komoly munkát fektet ebbe a vállalkozásba, tárgyal ezekről a sugárzásokról, és

a film március 11-én már DVD-n is megjelent. Ez a film működik, hiába próbálja a baloldal elásni.

Ami az egész történet szempontjából nagyon érdekes, hogy

minket számtalan perrel fenyegettek meg már a film készítése során is, de azóta sincs egyetlen per sem folyamatban a Megafilm ellen, a személyem vagy Dorottya ellen. Tehát ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film, valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni.

A feszültséget és az akciójeleneteket a remek színészi alakítások teszik igazán átélhetővé. Bánovits Vivianne tökéletesen játssza az önmagával is meghasonuló törtető lányt, Bokor Barna pedig rendkívül karizmatikusan alakítja a szociopata, nárcisztikus cégvezetőt. A legnehezebb dolga talán Gubás Gabinak akadt Gyurcsány Ferenc feleségének szerepében, hiszen neki egy mai napig jól ismert figurát kellett megformálnia, a gesztusai és a félmondatai félelmetesen emlékeztetnek Gyurcsánynéra Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművész, aki Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc feleségét alakítja a filmben. Hogyan kommentálná ezt?

Érdemes művész nem úgy lesz valaki, hogy szerepel egy filmben.

Gabi mögött egy elég hosszú és nagyon eredményes életút van, aminek alapján már sokkal hamarabb meg kellett volna kapnia ezt az elismerést.

Az, hogy most kapta meg, véletlenen egybeesés.

Az ő színészi képességeit nem lehet megkérdőjelezni. Nonszensz, hogy a baloldal ocsmány és elítélhető módon bánt egy színésznőt, csak azért, mert megformál egy karaktert és az nem tetszik valakinek. Ennél lejjebb nincsen.

Kíváncsi vagyok a baloldali politikai aktivisták indulatára, hogy ezt hogyan fogják értékelni, de azt gondolom, egyszerűen elegendő, ha utánanéznek Gubás Gabi munkásságának, és rá fognak jönni, hogy abszolút megérdemelte a Magyarország Érdemes Művésze díjat.

Bánovits Vivien alakítja a fiatal gyakornokot, aki azt hiszi felfelé ívelhet a pályája, majd a dolgok egészen másképpen alakulnak. Forrás: Megafilm/Dombóvári Tamás

Akik még nem látták a filmet, mit üzenne nekik, miért nézzék meg március 14-én a TV2-n vagy akár később is?

Ez egy jó film, egy jó esti szórakozás - már amennyiben szórakozásnak nevezhető a film története -, ugyanakkor a film műfaja maga a szórakoztatás. Egy nagyon érdekes műfaj született meg Magyarországon ennek a filmnek a megalkotásával. Nagyon érdekes a megközelítése, nagyon szép a története. Kiváló alkotótársaink, Keith English rendező és Joseph M. Civit operatőr egészen fantasztikus világot rajzoltak ebből a történetből.

Aki meg akar nézni egy jó filmet, az mindenképpen nézze meg. Nem fog csalódni!

A film története szerint amikor egy fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll az MTV-nél újságíró-gyakornokként dolgozó szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel lebukik a főnöke előtt, egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromának részleteit és a budapesti rendőrattakok ellentmondásait kutatja, nem csak a karrierje kerül veszélybe.