A gyorshajtó felesége és kislánya is megsérült a balesetben

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 47 éves nagylóci férfi ellen, aki egy kanyarban gyorshajtása miatt fának ütközött. A felesége és lánya is súlyos sérüléseket szenvedett.
a baleseti helyszínelők fotója az autóról, amely a fának csapódott egy gyorsan hajtó férfi miatt
Vágólapra másolva!
Közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat egy 47 éves, nagylóci férfi ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség, mert egy kanyarban olyan gyorsan hajtott, hogy egy fának csapódott. A kocsiban ült a felesége és lánya is, ők súlyosan megsérültek.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a férfi tavaly nyáron, június 26-án, 18 óra 20 perckor kifogástalan látási és útviszonyok között haladt Nagylóc felől Szécsény irányába az autójával.

A jobb első ülésen utazó 11 éves lánya bekapcsolta biztonsági övét, de a hátul ülő felesége nem.

Egy jobbra ívelő, veszélyes kanyar előtt tábla hívta fel a figyelmét arra, hogy azon a szakaszon 60 kilométer/órával lehet biztonságosan haladni. Ehhez képest a férfi az út vonalvezetéséhez képest jelentősen eltúlzott, 97-102 kilométer/órás sebességgel hajtott a kanyarba.

Az autó megcsúszott, és az árokba csapódott, végül egy fának ütközött.

A hátul ülő nőt csigolyatörése miatt mentőhelikopterrel, az elől utazó gyermeket pedig mentőautó vitte kórházba.

A baleset oka az volt, hogy a sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

A szakértők szerint ha 60 kilométer/órás sebességgel haladt volna, nem sodródott volna ki és nem történt volna baleset.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a sofőr ellen a Balassagyarmati Járásbíróságon, melyben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta és azt, hogy a bíróság kötelezze a férfit a 130 600 forint bűnügyi költség megfizettetésére is.