Nyomoznak a baloldali politikus, Csárdi Antal ellen, okiratot hamisított

Vágólapra másolva!
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoz Csárdi Antal ellen, akit korábbi főbérlője jelentett fel. Az eset előzménye, hogy a képviselő által bérelt ingatlanban kikötötték a gázt, mivel a számlákat senki nem fizette, és a gyanú szerint Csárdi egy hamisított aláírással ellátott meghatalmazással járt el a szolgáltatónál.
Vágólapra másolva!

Az Index.hu birtokába került iratok szerint egy magánszemély feljelentette Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselőt. Az ügy előzménye, hogy Csárdi számára lakást bérelt az Országgyűlés Hivatala, ami azoknak a képviselőknek jár, akik nem rendelkeznek budapesti lakcímmel.

A politikus egy ügyintézéshez gyártott egy meghatalmazást, amelyre a gyanú szerint aláhamisította főbérlője aláírását.

Az LMP-s politikus által korábban bérelt ingatlan egy dupla teraszos, dunai panorámás lakás volt, amely a Halászbástya alatt helyezkedik el. Az Index szerint számos konfliktus volt a tulajdonos és Csárdi között, például abból is, hogy a képviselő a lakásban dohányzott – holott erre lett volna lehetősége a teraszon is.

A fő konfliktus abból adódott, hogy nem fizették be a gázszámlát, így a gázszolgáltatást kikapcsolták.

Csárdi úgy akarta megoldani a problémát, hogy a gyanú szerint a külföldi tulajdonos nevét aláhamisítva írt egy meghatalmazást, amellyel a szolgáltatónál ő maga is eljárhatott. A portál szerint a dokumentumot hitelesítő tanúk a politikus felesége és anyósa.

A dologra akkor derült fény, amikor Csárdi kiköltözött a lakásból és az Amerikában élő tulajdonos megkérte képviselőjét, hogy ellenőrizze, nem halmozódott-e fel újabb tartozás a közműszolgáltatónál. A képviselő azonban nem tudott eljárni az ügyben az MVM-nél, mivel Csárdi Antal egy olyan, a tulajdonos aláírásával ellátott meghatalmazást mutatott be, amely szerint ő jogosult intézkedni az ingatlannal kapcsolatos ügyekben.

A lakás tulajdonosa állítja: ő nem adott ilyen meghatalmazást az LMP-s politikusnak, a hamisított szignót tartalmazó dokumentumot pedig egy feljelentés kíséretében eljuttatta a hatóságoknak.

– írta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóosztálya Csárdi Antal ügye kapcsán.

A politikus az őt ért vádak kapcsán az Indexnek reagálva azt mondta: „Jogosulatlan meghatalmazást soha nem használtam, az egész ügyet a választókerületben reménytelen helyzetben lévő Fidesz kétségbeesett próbálkozásának tekintem, és a hazugságok miatt a megfelelő jogi lépéseket megtettem".

Az Index.hu megjegyzi, hogy az LMP-s politikus vagyonbevallása kapcsán számos furcsaság is szemet szúr: a havi bruttó kétmillió forintot kereső Csárdi Antal ugyanis jelentősen elszegényedett az elmúlt években. A képviselőnek semmilyen gépkocsi és ingatlan nincs a nevén. Míg korábban tulajdonosa volt egy Opel Fronterának, illetve kétmillió forint volt a bankszámláján, addig már csak egy Suzukit lízingel és összes megtakarítása 311 ezer forint.

A dolog amiatt is furcsa, mivel a képviselőnek nem kell fizetnie a lakhatását, az Országgyűlés az útiköltségét is megtéríti, sőt, még két irodát is bérel számára.