Agyonverte a szomszédját egy férfi Csongrád-Csanád megyében

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a múlt nyáron megölte szomszédját az egyik kistelepülésen.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint gyilkos és áldozata régi ismerősök voltak, egymás szomszédságában laktak. A két férfi gyakran összejárt, de az egyik rendszeresen agresszíven viselkedett a másikkal.

Tavaly nyáron is ez történt.

Június 6-án hajnalban, az áldozatra az otthonában rátámadt a szomszédja.

Többször megütötte az ágyában fekvő, és alapbetegségei miatt védekezésre csak korlátozottan képes férfit, majd magára hagyta.

Nem sokkal később a férfi belehalt a sérüléseibe.

Az ügyben nyomozás indult, amelyben a szomszédot halált okozó testi sértéssel gyanúsították meg.

A főügyészség munkatársai most emeltek vádat ellene. A letartóztatás alatt álló férfi sorsáról várhatóan a Szegedi Törvényszéken fognak dönteni.