Z. Kárpát náci karlendítéséről írnak - videó

Z. Kárpát Dániel
Vágólapra másolva!
Amíg olyan náci karlendítést végző, és antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, mint Z. Kárpát Dániel vannak a pártban, addig a Jobbikban jelen van az antiszemita gondolkodás – olvasható egy az amerikai Jewish Voice hasábjain megjelent cikkben. A szerző azt is kifogásolja, hogy a Jobbik alelnöke mindezek után a baloldal közös listájának 10. helyén szerepelhet, hívja fel rá a figyelmet az Index.
Vágólapra másolva!

A régi Jobbik új palackban címmel jelent meg egy írás a Jewish Voice című amerikai zsidó lap online felületén, amelynek szerzője a Jobbik antiszemitizmusával foglalkozik, hívja fel rá a figyelmet az Index. Mint írják, a cikket jegyző Kertész Martin azt kifogásolja, hogy a baloldal közös listájának 10. helyén egy antiszemita nézeteket valló politikus, Z. Kárpát Dániel szerepel.

Állítása alátámasztására a szerző egy olyan videót is beágyazott a cikkbe, amelyen

a jobbik alelnöke jól láthatóan náci karlendítést végez, majd nevetni kezd.

A Jewish Voice-ban megjelent cikkben a szerző arra is emlékeztet, hogy a Jobbiknak neonáci problémája is van. Erre példaként a cigányság ellenében megalapított Magyar Gárdát idézik fel, amelyet a bíróság kellett, hogy betiltson 2009 nyarán.

A cikk kitér rá, hogy az elmúlt választási ciklusokban a Jobbik igyekezett tisztára mosni a róla a választókban kialakult képet, de a Jewish Voice szerzője szerint,

amíg az olyan politikusok, mint Z- Kárpát Dániel, aki náci karlendítést végez, és antiszemita megjegyzéseket tesz, a Jobbik tagjai lehetnek, a szélsőjobboldali gondolkodás továbbra is jelen lesz a pártban.

Utóbbi utalás - írja az Index - feltételezhetően arra az esetre vonatkozott, amikor egy rendezvényen a Jobbik alelnöke arról beszélt, hogy a zsidók felvásárolják Magyarországot. Úgy fogalmazott:

Z. Kárpát Dániel a Gyurcsány-listán a tizedik, de gyakorlatilag biztos, hogy továbbra is országgyűlési képviselő lesz.