Lapít a baloldal a Gyurcsány-lista 9. helyezettjének náci karlendítéséről

Z. Kárpát Dániel, jobbik, alelnök, párt, szervezet, náci, karlendítés
Z. Kárpát Dániel
Vágólapra másolva!
Mint ismert, kiderült, hogy Márki-Zay Péter hogyan is képviseli a nácikat az ominózus "Mi a kommunistákat és a fasisztákat külön képviseljük" kijelentése után. Egy nemrég megjelent videóban a korábban antiszemita kijelentéseket tevő Z. Kárpát Dániel náci karlendítést végzett, majd utána nevetett. Megkérdeztük Márki-Zayt és Gyurcsányékat is a Gyurcsány-lista 9., vagyis befutó helyén lévő Z. Kárpát Dániel Amerikáig érő botrányáról.
Vágólapra másolva!

Ahogy megírtuk, A régi Jobbik új palackban címmel jelent meg egy írás a Jewish Voice című amerikai zsidó lap online felületén, amely a Jobbik antiszemitizmusával foglalkozik, ebben látható egy videó, amelyen Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke

JÓL LÁTHATÓAN NÁCI KARLENDÍTÉST VÉGEZ, MAJD NEVETNI KEZD.

Z. Kárpát Dániel Fotó: Szabó Gábor - Origo

Tehát elmondható, hogy a Jobbikban jelen van az antiszemitizmus annak ellenére, hogy azt hazudták, megújultak, elhagyták korábbi nézeteiket, ami nyilvánvaló hazugság.

Miután Z. Kárpát Dániel a Gyurcsány-lista 9. helyén foglal helyet, arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a DK és Márki-Zay Péter állásfoglalása az antiszemita botrányba keveredett jobbikos politikusról. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a náci karlendítés fényében a továbbiakban jelölt maradhat-e a náci politikus a közös listájukon.

A következő kérdéssel fordultunk a baloldali politikusokhoz: "mit gondolnak, mi az állásfoglalásuk a náci karlendítős Z. Kárpát Dániel videóval kapcsolatosan, illetve érdekelne az is, hogy a vállalhatatlan náci karlendítés napvilágra kerülése után rajta maradhat-e a jelölt a közös lista 9. helyén?"

Kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.