Szánalmasan kevés ember és zavaros beszédek a Gyurcsány-Márki-Zay féle tüntetésen

Vágólapra másolva!
Megint a háborúba sodródás veszélyével fenyegettek a baloldal kedd délutáni rendezvényén, a szónokok közül többen - így Márki-Zay Péter is - NATO-kötelezettségekről beszéltek, felidézve a fegyverszállításról és katonák küldéséről szóló nyilatkozatokat. A rendezvényre nagyon kevesen mentek el, a résztvevők nem is tudtak vonulni.
Vágólapra másolva!

Elmaradt a baloldali szimpatizánsok gyülekezője a Március 15. téren, mivel a helyszínen alig háromszáz résztvevő jelent meg. A szimpatizánsok végül vonulás helyett külön-külön útvonalon átmentek a Műegyetemhez.

A baloldali demonstráción ismét kiálltak a háború mellett. A Gyurcsány-lista rendezvényén Gyurcsányné is felszólalt, aki ismételten az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett érvelt, feladva a magyar szuverenitást. Mindezek mellett a kommunista családi hagyományokon haladva Donáth Anna a neki nem tetsző sajtó megszüntetéséről beszélt. Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje pedig NATO-kötelezettségek teljesítéséről beszélt - vagyis továbbra is kitart amellett, hogy a magyarok fegyvereket is szállítsanak Ukrajnába.

A demonstrációra nem sokan mentek el. Jól látszik mindez a Deák Dániel Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből.