Márki-Zay helyett már Gyurcsányné szerepel a DK-s jelölt plakátján

Vágólapra másolva!
Kihátrálhat Márki-Zay Péter mögül a Demokratikus Koalíció (DK), miután Oláh Lajosnak, a párt erzsébetvárosi képviselőjelöltjének a kampányplakátjain a baloldal miniszterelnök-jelöltje helyett Gyurcsányné szerepel - írja a Magyar Nemzet, amely egy fotót is közzétett a furcsa húzásról. Mint ismert, az ellenzék közös jelöltje nemrég arról beszélt, hogy a baloldalon nem mindenki érdekelt a választási győzelemben. Emlékezetes, Oláh Lajos volt az, akinek nemrég Gyurcsány elfelejtette a nevét és "Oláh Valakinek" nevezte.
Vágólapra másolva!

Mint a Magyar Nemzet cikkében felhívta a figyelmet, azért érdekes a történet, mert a baloldal jelöltjeinek a választási plakátjain egységesen Márki-Zay Péter szerepel, nem Gyurcsányné.

Úgy meg még különösebb az egész, hogy Márki-Zay Péter a Mediaworks Hírcentrumnak arról beszélt,

Egyúttal szóba hozta, komoly sejtései vannak arról, melyik párt szivárogtatta ki a rá nézve kellemetlen, Závecz Research által készített közvélemény-kutatást.

Meglepő plakát Forrás: Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet felidézte, hogy Oláh Lajos erősen kötődik a Gyurcsány családhoz, hiszen a 2010 előtti szocialista kormányokban államtitkári pozíciót töltött be, és már 2011-ben követte a bukott miniszterelnököt a DK-ba. Gyurcsány nemrég azonban így is elfelejtette a nevét, Dr. Oláh Valakinek nevezte.