Lopott kocsival okozott balesetet, majd cserbenhagyta az autóba szorult, sérült ismerősét

Vágólapra másolva!
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a sofőrrel szemben, aki két ismerősével együtt autóval közlekedett Debrecenben, a Vágóhíd utcán május 25-én este, melynek során baleset történt. Az autó áthajtott a szalagkorláton és kidöntött egy betonoszlopot. Mint kiderült, a sofőrnek sosem volt jogosítánya, az autót pedig egy ismerősétől lopta el.
Vágólapra másolva!

A baleset során

az autó jobb első utasa beszorult a kocsiba, és súlyosan megsérült, ennek ellenére a két férfi segítségnyújtás nélkül elmenekült.

A rendőrök a közelben elfogták őket. Az eljárás során megállapították, hogy az autót vezető férfinak

sosem volt jogosítványa, és az ismerősétől lopta az autót a baleset előtt.

Forrás: Police.hu

A 24 éves helyi férfinak cserbenhagyás, autólopás, és közúti baleset gondatlan okozása miatt kell felelnie, míg társát cserbenhagyás miatt hallgatták ki.

Mindketten beismerő vallomást tettek. A debreceni rendőrök lezárták a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal adták át az ügyészeknek - írja a Police.hu.