Szijjártó Péter: Áprilisban a béke és biztonság kérdéséről is dönteni kell

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. március 10. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az üvegtermékek gyártásával foglalkozó SCHOTT Hungary Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. március 10-én. A német cég újabb, 28 milliárd forintos beruházásával százhúsz új munkahely jön létre Lukácsházán. Az állam által 3,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a kft. előre tölthető, steril injekciós fecskendők előállításával bővíti magyarországi portfólióját. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Sorsdöntő választás következik áprilisban, amelyen ezúttal nem egyszerűen társadalmi vagy gazdasági jövőképekről, hanem a béke és a biztonság vagy a háborúskodás kérdéséről kell dönteni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máriapócson.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzeti Összetartozás Emlékhely avatásán vett részt, amelyet követően sor került a Máriapócs és Csíkszereda közötti testvérvárosi megállapodás ünnepélyes aláírására is. Beszédében szavazásra buzdított minden erdélyi magyart, mondván, hogy

a hazai baloldal háborúba akarja sodorni Magyarországot, ezt pedig meg kell akadályozni.

Sorsdöntő választás előtt állunk Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Hangsúlyozta, hogy a jobboldal sokat küzdött azért, hogy a közös jövőről szóló döntésekben minden magyar részt vehessen lakóhelytől függetlenül, hogy

- fogalmazott.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az elmúlt napokban megkezdték a több mint 300 ezer szavazási levélcsomag postázását Erdélyben.

- tette hozzá a miniszter.
Megköszönte továbbá a román kormánynak a szavazás gördülékeny lebonyolításának segítését, hozzátéve, hogy a tizenkét állandóan nyitva tartó átkelőhely mellett április 3-án nyitva lesz tíz, vasárnaponként egyébként zárva lévő kishatárátkelő is.

A miniszter végezetül kijelentette, hogy a szabadság a legfontosabb nemzeti érték, amely szerinte azt jelenti, hogy szabadon dönthetünk a magunk sorsáról.


Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy az elmúlt harminckét évben is csak akkor tudott erős lenni az ország, amikor nem hajolt meg külső politikai vagy gazdasági nyomásgyakorlás előtt.

"Sorsdöntő választás előtt áll az ország és a nemzet"

- összegzett.
Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese beszédében a fizikai országhatárokon túlnyúló összetartozás erősítésének fontosságát hangsúlyozta. És hozzátette, a nemzetet csak akkor lehet összefogni, ha a maga helyén mindenki tiszta lelkiismerettel elvégzi a munkáját.
Kiemelte: az elmúlt tizenkét évben paradigmaváltás történt a magyar nemzetpolitikában, és sok olyan döntés született, amely erősítette ezt az összetartozást.