Orbán Viktor: Meg fogjuk őrizni a békét

ORBÁN Viktor
Újvidék, 2022. március 19. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád és Újvidék közötti szakaszának felavatásán a vajdasági Újvidéken 2022. március 19-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét - mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken.
Vágólapra másolva!

A Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: "itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik".

Ez a háború a legrosszabbkor jött, és "most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még" - mondta Orbán Viktor.

A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk - mondta, hozzátéve: "abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem" a következő választás után.

"Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani" - jelentette ki Orbán Viktor.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád és Újvidék közötti szakaszának felavatásán a vajdasági Újvidéken, 2022. március 19-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az ünnepségen - amelyre a miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt vonattal érkezett Belgrádból - Orbán Viktor elmondta:

soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most.

Kiemelte: az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban, "és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból". Így állt elő "az a méltatlan helyzet", hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, ami "nem normális dolog a 21. században" - vélekedett. Közölte: elhatározták, hogy összekötik a két országot, a két fővárost, "és ezzel könnyebbé tesszük a szerbek és a magyarok életét is." Megjegyezte: "az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest", de "szeretném megígérni önöknek, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasútvonal járható lesz".

Hangsúlyozta: "a magyarok és a szerbek két nehéz sorsú történelmi nép", de a szerb elnökkel folytatott együttműködés eredményeképpen "ma ez a két nép közel áll egymáshoz". Kijelentette: "ez a mai nap arra bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni".

"Isten éltesse a szerb-magyar barátságot, sok sikert és nagy győzelmet kívánok önöknek!" - zárta szavait Orbán Viktor.