Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati miniszterének a cége dönthette el a baloldali előválasztást

Márki-Zay, Bajnai, London, vacsora, titkos megbeszélés
A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember a baloldal kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban - írja a Mandiner. A Bajnai Gordonnal való találkozó nem szerepelt Márki-Zay Péter hivatalos programjában, nyilván nem véletlenül: ez egy titkos egyeztetés volt.
Vágólapra másolva!
Az ellenzéki előválasztásnak hívott Gyurcsány-show-t is befolyásolhatta, sőt, eldönthette Bajnai Gordon és köre azokon az adatelemzéssel és kampánytanácsadással foglalkozó cégeken keresztül, amelyeket egykori titkosszolgálati miniszterével, Ficsor Ádámmal hoztak létre – írja az Index a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. Az online adatbázis-építéssel foglalkozó vállalkozások egy részét tényleges jelenlét nélkül Észtországban jegyezték be. A cégháló létrehozásának célja az áprilisi választások eredményének befolyásolása lehet.
Vágólapra másolva!

Cikksorozatban mutatja be az Index Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Ficsor Ádám egykori DK-s titokminiszter online kampányok támogatására létrehozott cégeinek tevékenységét. A sorozatban szót ejtenek majd arról, hogy

  • egy DatAdat nevű cég tevékenysége dönthette el az ellenzéki előválasztást;
  • mely választások eredményeit befolyásolhatta korábban ez a céghálózat;
  • hogyan tervezik elősegíteni az ellenzék választási győzelmét;
  • milyen amerikai kapcsolatrendszere van Bajnai Gordonnak és Ficsor Ádámnak;
  • milyen módszerekkel szerzi meg és hasznosítja a választók adatait Bajnaiék cége;
  • Soros György finanszírozta szervezetek is szerepet játszanak a DatAdat tevékenységében;
  • az amerikai Demokrata Párt baloldali körei segítik Bajnaiék munkáját;
  • milyen magyarországi cégek, sajtótermékek, influenszerek és NGO-k munkáját segíti a DatAdat;
  • Bajnai volt titokminiszterével gyűjti az adatokat a választókról

Bajnai volt titokminiszterével gyűjti az adatokat a választókról

Már 2020 januárjában megjelentek cikkek arról, hogy milyen szerepet játszhatott a Ficsor Ádám által 2016-ban létrehozott DatAdat Professional Kft. – amelynek 2017 óta Bajnai Gordon is résztulajdonosa – a 2019-es önkormányzati választások eredményének befolyásolásában. Erről az Átlátszó is cikkezett A levitézlett óbaloldal adatbányász cégcsoportja segítette az ellenzéket a tavalyi választáson címmel.

Bajnai Gordon, a háttérben Gyurcsány Ferenc Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Most az Index birtokába került egy felvétel, amin Ficsor Ádám – aki korábban Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke is volt, majd a titkosszolgálatokat irányító miniszter lett a Bajnai-kormányban – maga ismerte el, hogy ők segítették győzelemhez az ellenzéket egyes körzetekben és a főpolgármester-választáson is.

– mondta a beszélgetésben Ficsor Ádám, és hangsúlyozta:

De mit is csinál a DatAdat cégcsoport? Ficsor Ádám szavai szerint olyan rendszert építenek, ami „felismeri azokat a szavazókat, akik hajlandóak egy lépéssel közelebb lépni a kampányodhoz".

Az egykori titokminiszter a lapunk birtokába került beszélgetésen elmondta, 20-30 különböző eszközt is használnak erre a hírlevelektől kezdve az online kvízeken, játékokon keresztül egészen az olyan innovatív elemekig, amelyek például „tanácsot adnak az embereknek, hogy kérjék vissza az adójukat".

A bécsi székhelyű Datad.at a magyarországi cégek fiókvállalata, amely honlapja szerint egy olyan politikai tanácsadó cég, ami a progresszív vezetők, társadalmi mozgalmak és NGO-k digitális igényeit elégíti ki a legújabb technológiai eszközöket, tanácsadást és digitális kampányokat kínálva megrendelőinek.

A hírportál megszerzett egy olyan beszélgetést is, amin Patrick Frank, a Datad.at tájékoztatási igazgatója beszélt bővebben minderről:

A hírportál birtokába került beszélgetésben Ficsor Ádám 12 országot említ, ahol kampányokon dolgoznak. Patrick Frank szavaiból pedig az is kiderül, hogyan befolyásolták a politikai folyamatokat – a balkáni migrációs útvonalon fekvő – Bulgáriában és Észak-Macedóniában, és miként járultak hozzá a német zöldek kampányán keresztül az ottani jobboldali vezetésű, nagykoalíciós kormány leváltásához.

Megnyerték az előválasztást Márki-Zaynak

Az Index birtokába került felvételből az is kiderül, hogy az ellenzéki előválasztás végeredményét is tudta befolyásolni a Bajnai–Ficsor-érdekkör.

– mondta Ficsor Ádám, aki a beszélgetésben azt is

megerősítette, hogy jelenleg Márki-Zay Péternek dolgoznak.

Bajnai Gordon és Márki-Zay Péter londoni találkozója Forrás: Origo

Az Indexnek egy, az ellenzéki előválasztás körülményeit és a datadatos körnek az ellenzékkel való viszonyát jól ismerő forrás azt is elárulta, hogy

Bajnai Gordon kérésére lett a leszállóágba került Karácsony Gergely helyett Márki-Zay Péter Dobrev Klára ellenfele a második fordulóban, akit – az előválasztáson részt vevő, elkötelezett ellenzéki szavazók adatait jól ismerő és online célzottan megszólítani képes – datadatos csapat segített győzelemhez.

Mindezt az is alátámasztja, hogy a DatAdatban érdekelt Bajnai Gordon, aki korábban Karácsony Gergelyt támogatta az előválasztáson közösségi oldalán megjelent bejegyzése szerint, látványosan beállt Márki-Zay mögé.

A DatAdat igazi küldetése azonban az ellenzéknek a 2022-es parlamenti választásokon való segítése. Ficsor Ádám szavai szerint „107 kampány lesz Magyarországon: 106 helyi és egy esernyőkampány". A DatAdat csapata ezekben mind részt vesz, de elsősorban a billegő körzetekre koncentrálnak.

– fogalmazott stratégiájukról a volt titkosszolgálati miniszter.

Észtországban kerülhetik meg az adatkezelési szabályokat

Bajnaiék egy bonyolult céghálót hoztak létre a DatAdat köré, amelynek központi figurája Ficsor Ádám. Ő az ügyvezetője és egyik tulajdonosa a DatAdat Professional Kft.-nek, amelynek 10 százalékát Bajnai Gordon vásárolta meg. Ez a cég két további vállalatot, a Datalyze Research Kft.-t és a DatAdat HR Kft.-t is birtokolja.

Ficsor Ádám az igazgatója továbbá a papíron Észtországban működő DatAdat OÜ-nek, a Datapraxis OÜ-nek pedig az a Szigetvári Viktor az igazgatója és társalapítója, aki korábban Gyurcsány Ferenc államtitkára és Bajnai Gordon kabinetfőnöke volt.

Ficsor Ádám Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Datad.at néven egy osztrák fiókvállalatot is létrehoztak, amelynek bécsi székhelye Ficsor Ádám lakcíme is egyben. A hírportál információi szerint Bécsből segíti a magyar ellenzék munkáját egy hatalmas létszámú datadatos csapat, amelynek tagjai a választások közeledtével egyre gyakrabban látogatnak hazánkba.

A DATADATOS CÉGHÁLÓ MŰKÖDÉSÉT JÓL ISMERŐ, AZ INDEX FORRÁSA SZERINT A BAJNAI–FICSOR–SZIGETVÁRI KÖRNEK AZÉRT VOLT SZÜKSÉGE ÉSZTORSZÁGBAN BEJEGYZETT CÉGEKRE IS, MERT A BALTI ÁLLAMBAN HÍRESEN LAZA A GDPR, AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI RENDELETE BETARTÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE, ÍGY A VÁLASZTÓK MEGSZERZETT ADATAINAK BÁRMILYEN CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA OTT KÖNNYEBBEN MEGY, LEGYEN SZÓ JOGOSAN VAGY AZ ÉRINTETTEK KIFEJEZETT HOZZÁJÁRULÁSA NÉLKÜL MEGSZERZETT ÉS FELHASZNÁLT ADATOKRÓL.

A GDPR lényege szerint ugyanis bármilyen, közösségimédia-felhasználóhoz köthető információt csak akkor szabad gyűjteni, ha ahhoz a felhasználó kifejezetten – önkéntes, egyéni, hiteles, egyértelmű – hozzájárulását adta.

Úgy tudja a hírportál, hogy a két, Észtországban bejegyzett cégnek nincs is kint irodája, és tevékenységüket sem ott végzik. A cím, amire a céget bejegyezték, nem több, mint egy postafiók. Az interneten fellelhető alkalmazottaik egyike sem él a balti államban, mindnyájan máshonnan dolgoznak.

Az észt fiókvállalatok annak ellenére növekvő bevételekről számoltak be, hogy valós tevékenységet nem végeznek Észtországban.

Bajnaiék azért helyezhették tehát cégeiket a GDPR-paradicsomba, hogy szabadon dolgozhassanak a választók megszerzett adataival, így segítve ügyfeleik, köztük a közelgő választásokon Márki-Zay Péter listavezetésével induló ellenzéki összefogás online kampányát.

Az Index a cikksorozat folytatását ígéri.