Szándékosan nekiment egy másik autónak, mert úgy érezte, hogy az útjában áll

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtön, pénzbüntetés, és vezetéstől eltiltás is várhat arra a férfira, aki egy évvel ezelőtt egy pápai vasúti átjárónál szándékosan nekihajtott egy túloldalon várakozó kocsinak, mert az nem tért ki előle, holott minden akadály nélkül elfért volna mellette.
Vágólapra másolva!

A 46 éves férfi pont egy éve egy vasúti átjárón akart áthajtani Pápán, majd

miközben félig a síneken állt, úgy látta, hogy az út túl szűk ahhoz, hogy a vele szemben érkező autó mellett elférjen.

Ezért intett az út szélére lehúzódva várakozó autó sofőrjének, hogy tolasson hátra. A nő, aki mellett két gyereke is az autóban utazott, azt mutatta a férfinak, hogy menjen, mert elfér mellette, van elég hely.

A férfi erre dühösen kiszállt a kocsiból, és trágárul szidni kezdte a nőt, rácsapott az autójára, majd miután ezzel sem ért célt, visszaült az autójába és

szándékosan nekihajtott a másik kocsinak, amivel közel két méterrel hátratolta azt.

A további csúszás megakadályozása érdekében a nő kénytelen volt behúzni a kéziféket. A férfi ezután elhajtott.

Forrás: Ügyészség

Mint kiderült, a férfi autója

könnyedén elfért volna a másik autó mellett, amelyben kisebb kárt okozott a szándékos ütközéssel.

Az ügyészség a férfival szemben

közúti veszélyeztetés, és garázdaság miatt emelt vádat.

Tárgyalás mellőzésével börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, emellett vezetéstől eltiltást javasolt.