Tavaly ősz óta nyomoztak a pesti rendőrök egy kábítószer-kereskedő banda ellen. Közben kiderült, hogy a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága, és a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök is ugyanezt teszik, ugyanis a banda egy-egy tagja különböző illegális gyógyszerrel, és teljesítményfokozóval, illetve cigarettával kereskedett.

Már együtt derítették ki, hogy a bűnbanda, egy Győr környéki házban dolgozik. Március 8-án aztán 39 autóval 76 rendőr, és a NAV munkatársai lecsaptak az öt emberre. Később 7 lakásban, illetve raktárban tartottak kutatást. Az elfogások időzítése, és az összehangolás fontos volt, hogy megakadályozzák az esetleges szökést, illetve a bizonyítékok elrejtését, megsemmisítését.

A tablettákon 2000-2500 forintért adtak túl, így a 15 ezer bogyóval - óvatos becslések szerint - legalább 30 millió forintos nyereségük lett volna.

Forrás: Police.hu

A csapat minden tagjának megvolt a szerepe, volt, aki osztotta, mások végrehajtották a feladatokat. A tablettás csomagok beszerzését a gyanú szerint az 54 éves N. Lajos intézte, majd átadta a megrendelést 52 éves társának, illetve az 55 éves B. Lajosnak, ők értékesítették tovább a vevőknek. A bandának volt sofőrje is, akit korábban többször is elkaptak hol kevesebb, hol több kábítószerrel a kocsijában.

Forrás: Police.hu

A kék, narancssárga, illetve világosbarna színű tabletták az előzetes igazságügyi vegyészszakértői vélemény alapján 3-MMC-t tartalmaznak, amely új pszichoaktív anyagnak minősül.

Forrás:Police.hu

A csapat két tagja, az 52 éves H. Zsolt, valamint N. Lajos lakásán további kábító hatású szereket foglaltak le. Összesen közel 3 kilogramm, különböző színű és állagú új pszichoaktív anyagot.

Míg a Pest megyei rendőrök az általuk indított büntetőeljáráshoz szükséges bizonyítékok lefoglalták, a NAV munkatársai a saját, költségvetési csalás miatt elrendelt nyomozásukhoz kapcsolódó cigarettagyártó gépsor, több raklapnyi füstszűrőt foglaltak le.

A négy, azóta letartóztatott férfit, valamint a szabadlábon védekező B. Richárdot új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítják.