Több tízezer, a Buda-környéki településeken élő ember mindennapjai válnak könnyebbé a Páty és az M1 Sasfészek-tó pihenőhely közötti összekötőút megépítésével - mondta Menczer Tamás a keddi ünnepélyes alapkőletételen.

Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a Pest megyei 2. választókerület kormánypárti képviselőjelöltje kiemelte: a 6,7 milliárd forintos beruházás három részből áll, a lehajtó mellett megépül a pátyi nyugati elkerülőút, és felújítják a Pátyot és Telkit összekötő utat is.

Ezután öt település lakóinak a közlekedése válik könnyebbé: megszűnik Biatorbágyon az átmenő forgalom, a Pátyon, Telkin és Budajenőn élők választási lehetőséget kapnak, merre induljanak el, és ezzel a budakesziek életminősége is javul.

Felidézte, hogy a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs és a kormány tavaly szeptemberben hagyta jóvá a beruházást, és októberben megkezdődtek az előkészítő munkák. A lehajtó egy év múlva használható lesz - jelezte.

Ha nem így jártak volna el, hanem az eredeti terv szerint - az M1-es bővítésének részeként - épült volna meg a lehajtó, akkor leghamarabb 2025-ben vehették volna birtokba a polgárok - jegyezte meg az államtitkár.

Menczer Tamás kitért arra is, hogy további infrastrukturális fejlesztései is zajlanak, folyik a budakeszi buszsáv kialakításának előkészítése, ha ez megvalósul, mindenki, aki a tömegközlekedést választja, akár napi szinten egy órát spórolhat.

Fejlesztik a buszparkot is: 75 sűrített gázzal működő autóbusz áll forgalomba, és a zöldbuszprogram keretében 100 elektromos buszt is beszereznek, ebből 40 a Buda-környéki forgalmat fogja segíteni - ismertette.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az úthálózat fejlesztése, karbantartása kiemelten fontos kormányzati feladat. A megfelelő minőségű közúti infrastruktúra hozzájárul az emberek biztonságához és kényelméhez, a gazdaság további erősödéséhez - hangsúlyozta.

A közúti fejlesztések minden esetben javítják a térségek elérhetőségét, csökkentve az utazási időt - tette hozzá az államtitkár.

Felidézte, 2016-ban 3600 milliárd forintos útépítési programot indítottak, hogy mindenki 30 percen belül elérje valamelyik autóutat, autópályát, a sztrádák vezessenek el az országhatárig, és minden megyei jogú várost négysávos úton lehessen elérni.

Kitért arra, hogy a 2010 előtti baloldali kormányok "ezzel sem foglalkoztak", és borzalmas állapotok uralkodtak. Míg 2010-ben kevesebb, mint 1300 kilométer gyorsforgalmi út állt rendelkezésre, ez mára meghaladja az 1900 kilométert - fűzte hozzá. Rámutatott: napjainkban komoly verseny zajlik a beruházásokért, a 21. században a befektetők az első osztályú infrastruktúrát keresik.

Schanda Tamás azt mondta, az a feladatuk, hogy minden eszközzel a jó minőségű infrastruktúra kiépítésén dolgozzanak. Áttekintése szerint az elmúlt évtizedben több mint 6600 kilométer utat tettek rendbe, és idén több mint 1500 kilométeren újulnak meg útszakaszok.

Az államtitkár a körzet képviselőjelöltjét olyan politikusként jellemezte, akinek fontosak a magyar emberek, és az motiválja, hogyan tud segíteni a környezetében élőknek.

Székely László (Fidesz-KDNP), Páty polgármestere arról beszélt, hogy a környék közlekedésszervezésének egyik fontos kiindulópontja, hogy az M1-es autópályánál le- és felhajtó épüljön közvetlenül Pátyra, tehermentesítve ezzel Biatorbágyot és Budakeszit, és gyorsabb felhajtást lehetővé téve Budajenő és Telki lakosainak is. Emellett a Budapestre utazás is egyszerűbbé válik, és új lendületet kaphatnak az iparterületi fejlesztések.

Tarjáni István (Fidesz-KDNP), Biatorbágy polgármester azt mondta, hogy települése számára is kiemelten fontos az összekötőút megépítése, amire nagyon régen várnak.

Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatóhelyettese elmondta: több mint 2,5 kilométer hosszú útszakasz épül, a kétszer egysávos út, négy körforgalmú csomóponttal közvetlen autópálya-kapcsolatot létesít.