Agyonverte ismerősét egy férfi Somogy megyében, mert nem akart neki szívességet tenni

Vágólapra másolva!
Három év börtön várhat arra a fiatal férfira, aki tavaly nyáron egy elfajult vita során tiszta erőből megütötte ismerősét, aki emiatt másnapra meghalt.
Vágólapra másolva!

A két férfi ugyanazon a településen lakott, a fiatalabb többször is dolgozott idősebb ismerősénél. A közös munka során

gyakran ittak is együtt, és időnként összevesztek egymással, ami verekedésig fajult.

A húszas éveiben járó férfi tavaly júliusban egyik este azzal kereste fel ismerősét lakásán, hogy - bár már telefonon korábban beszéltek róla - másnap

vigye be őt és élettársát kocsijával a közeli városba ügyet intézni. Ismerőse azonban visszautasította, amin összevesztek,

melynek során az idősebb férfi a fiatalabb felé ütött, de nem találta el. A fiatal ekkor felháborodottságában

teljes erőből szemen ütötte ismerősét ököllet, ami miatt a férfi megtántorodott, de nem esett el.

A fiatal férfi ezután távozott a lakásból, ismerőse pedig felhívta a központi segélyhívót, és több ismerősével, köztük azzal a férfival is beszélt telefonon, aki nála járt, és összevesztek, azonban orvosi segítséget nem kért.

Forrás: Ügyészség

A bántalmazás miatt a férfi másnap hajnalban agyi érkatasztrófa következtében meghalt.

Az ügyészség a fiatalabb férfival szemben

három év börtönbüntetés kiszabását javasolta abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz.