Márki-Zay Péter megint összevissza beszélt, este már letagadta, amit délelőtt mondott

MÁRKI-ZAY Péter ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ FOTÓ KÉPKIVÁGÁS konferencia Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré polgármester politikus SZEMÉLY
Budapest, 2019. december 9. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján egy VI. kerületi étteremben 2019. december 9-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Márki-Zay Péter, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal jelöltje szintet lépett az összevissza beszélésben. Kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában saját, a Jelennek aznap délelőtt adott interjúját cáfolta meg. Délelőtt Márki-Zay az ukrajnai háborúval kapcsolatosan kijelentette: „Ugyanazt csinálnám miniszterelnökként, mint Orbán Viktor, csak én nem hazudoznék róla". Este pedig már arról beszél, „Orbán Viktor egyáltalán nem kezeli jól a háborút, kikérem magamnak, hogy én ugyanazt csinálnám". A baloldali politikus korábban meleg miniszterekről ígért leleplező jellegű felvételeket, de kiderült, hogy semmi ilyesmi nincs a birtokában. Ennek kapcsán is szánalmas, zavaros stílusú magyarázkodásba bocsátkozott.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc jelöltje, Márki-Zay Péter kedd délelőtt videós interjút adott a Jelen című baloldali hetilapnak. Márki-Zay a szokásos stílusában, ide-oda kapkodva, összevissza beszélt az orosz-ukrán háborúról is.

Márki-Zay Péter Forrás: MTI/Mohai Balázs

Egymástól különálló dolgokat kevert össze, láthatón még mindig nem tanulta meg, hogy a NATO-nak egész pontosan mi is a szerepe, és azt sem tudja, hogy egy katonai konfliktus esetében milyen korlátozott képességekkel rendelkezik az Európai Unió, amelynek nincs önálló hadserege.

A baloldali jelölt egy adott ponton kijelentette:

Ezt követően részletezte, hogy mi mindenben követné Orbán Viktor példáját az orosz-ukrán háború tekintetében.

Márki-Zay Péter kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége.

A műsorvezető felvetette, hogy aznap délelőtt a baloldali jelölt kijelentette, hogy ugyanúgy kezelné az orosz-ukrán háborút, mint Orbán Viktor, csak ezt másképp kommunikálná.

Márki-Zay erre a következőképpen reagált:

Tehát ismét, ki tudja már hányadszorra ellentmondott saját magának. A keddi történésekben csupán az a meglepő, hogy előző kijelentését nem több nap múlva, hanem még aznap, élő adásban letagadta.

Később a baloldali jelölt szánalmas magyarázkodásba bocsátkozott, miszerint már ismét félreértelmezték a szavait, mert ő a délelőtti interjújában nem dicsérte Orbán Viktor háborúellenes politikáját.

Majd arról beszélt, hogy ő soha nem cselekedne úgy, mint Orbán, bár a konkrétumokra nem igazán tért ki, csak szokásos, unalomig ismert balos kommunikációs paneleket ismételgetett.

Nem létező meleg miniszterekről is beszélt a baloldali jelölt

Márki-Zay Péter az elmúlt hetekben számos alkalommal beszélt arról, hogy egy blog több meleg miniszter botrányát készíti elő. A baloldali politikus utalt arra, hogy az ördög ügyvédje nevű blogról lehet szó, amelynek felvételei vannak az állítólagos meleg miniszterekről.

Kedd délelőtt a Jelennek már azt mondta, hogy csalódott, mert lehet, hogy nincsenek is ilyen felvételek.

Ezt követően ismét összevissza beszélt bizonyos paktumokról, ebből azt lehetett csupán leszűrni, hogy nem lesznek semmilyen felvételek nyilvánosságra hozva. Bár Márki-Zay ezt a maga zavaros módján próbálta indokolni, de elég nyilvánvaló, hogy

azért nem lesznek a felvételek közzétéve, mivel ezek nem is léteztek, és a baloldali politikus hazudott, most pedig kétségbeesetten próbál menekülni a saját maga által épített alternatív valóságból.

A Jelen-interjú az Egyenes beszédben is szóba került. A műsorvezető felvetette, hogy Márki-Zay paktumokról beszélt, és ő azt szerette volna tudni, hogy konkrétan miről van szó. A baloldali politikus azonban ismét kitérő választ adott, a szokásos stílusában ködösített, majd azzal zárta le az egészet, hogy az újságírók dolga kideríteni a botrányokat.