Varga Judit: 2025-ig minden megyeszékhely rendelkezni fog Áldozatsegítő Központtal!

Vágólapra másolva!
Átadtuk az ország 11. Áldozatsegítő Központját Egerben, ezzel egy lépéssel közelebb kerültünk a teljes országos lefedettség eléréséhez - osztotta meg legújabb bejegyzését Facebook-oldalán Varga Judit.
Vágólapra másolva!

Építkezésben és hálózatfejlesztésben hatalmasat léptünk előre, hiszen hivatalba lépésemkor 2019-ben három Áldozatsegítő Központ működött az országban, az egri központ pedig immáron a 11. ilyen központ, emellett működik két Áldozatsegítő Pont is Salgótarjánban és Érden - mondta Varga Judit.

Az Igazságügyi Minisztérium az elmúlt időszakban számos intézkedést tett az áldozatok megsegítéséért:

folyamatosan javuló bűnügyi statisztikák mellett egyre hatékonyabb az áldozatok közvetlen elérésén alapuló rendszerünk, emellett hazánk időarányosan túlteljesítette az áldozatsegítéssel kapcsolatos európai uniós stratégia elvárásait is.

Köszönet ezért az áldozatsegítő rendszer valamennyi munkatársának!

Mi üres beszéd helyett cselekszünk és valóban az áldozatok mellett állunk:

szigorítottuk a Büntetőtörvénykönyvet, megszűntettük a rászorultsági feltételt, folyamatosan szélesítjük az állami, az egyházi és a társadalmi szervezetekkel való együttműködésünket.

A munka pedig nem áll meg, már most gőzerővel dolgozunk a következő Áldozatsegítő Központ megnyitásán, emellett pedig hamarosan folytatódik a Hétköznapi történetek áldozatsegítő videó podcast-sorozat is szakértők és ismert színészek bevonásával.

2025-ig minden megyeszékhely rendelkezni fog Áldozatsegítő Központtal - írja az Igazságügyi miniszter a Facebook- oldalán.