Most nem az öndicséret ideje van

Vágólapra másolva!
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt elszámoltatási kormánybiztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a korrupció-vádakról, a szélsőséges gondolatok elleni fellépésről, valamint a menekültek megsegítéséről.
Vágólapra másolva!

A politikus szerint a választási kampányban az ellenzék beszél a korrupcióról, a korrupció elleni küzdelemről, az elszámoltatásról, valamint arról, hogy nem engedik meg saját soraikban sem szerepeltetni az ezzel megvádolható politikusokat. Ám a hangzatos szavak ellenére mégiscsak az látszik, jelentette ki Budai Gyula, hogy az ellenzéki képviselőjelöltek között szerepelnek olyanok, akiknek a korrupció-gyanús ügye már bírósági vagy ügyészi szakaszban van. Ennek fényében nem igazán lehet erkölcsi tisztulásról beszélni, hiszen itt bűncselekményekkel vannak megvádolva egyes közszereplők.

A képviselő azt is kijelentette, hogy véleménye szerint az is bűncselekménynek mondható, ha valaki szélsőséges gondolatokat terjeszt, egész egyszerűen megengedhetetlen, hogy ilyen politikusok bármilyen szerepet is kapjanak. Nem lehet megtenni olyan kijelentéseket, mint az egyik jobbikos képviselőjelölt náci karlendítős fotója kapcsán elhangzott az ellenzék miniszterelnök jelöltje szájából, mely szerint azért nem kell komolyan venni, mert a politikus közben mosolygott. Budai Gyula határozottan kijelentette, akik ilyeneket tesznek, azok nácik. Nem elhallgatni kell, hanem ki kell zárni őket a közéletből, ez elsősorban az ellenzéki összefogás vezetőjének a felelőssége. A kormánypártok annyit tudnak tenni, hogy mindezekre a jelenségekre felhívják az emberek figyelmét, hogy ennek fényében is döntsenek majd április 3-án.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.