A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélget minden héten, félórában a kampány aktuális kérdéseiről. A vasárnapi választás előtti utolsó, rendhagyó adás során olyan témákat boncolgatták a vendégek, hogy miért taszító mind racionálisan, mind morálisan a gondolat, hogy az ellenzéki szivárványkoalícióra szavazzanak, miért van a baloldal beoltva a nemzet ellen, valamint, hogy a jelenlegi krízisek során (koronavírus-járvány, háború) miért sodorná hazánkat még nagyobb válságba a baloldal hatalomra kerülése. A beszélgetőpartnerek mindketten a választáson való részvételre buzdítottak, hiszen a demokrácia ünnepén a legfőbb ellenség a fotel, és ezáltal a passzivitás.

Gerő András a beszélgetés elején leszögezte, hogy miután a baloldal összeállt a náci Jobbikkal, számára ez önmagában egy kizáró ok, hogy rájuk szavazzon, hiszen meglátása szerint egy bármilyen tekintetben zsidó identitású ember erre az ellenzékre nem tud szavazni a belső tartása miatt. 

G. Fodor Gábor és Gerő András.Forrás: XXI. Század Intézet

Továbbá riasztónak tartja, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter – saját szavai szerint is – a fasisztáktól a kommunistákig terjedő koalíciót képvisel, amit az is alátámaszt, hogy az elmúlt hetek folyamán egyre több csontváz esett ki a szekrényből a Jobbik náci botrányai kapcsán.

G. Fodor Gábor azt fejtette ki, hogy ő ízlés szempontjából nem tud mit kezdeni a baloldallal, hiszen amit ő a politikáról gondol a képességek és tudás terén, azt a baloldal soha nem volt képes felmutatni. Hozzátette, hogy a Gyurcsány Ferenc által elkövetett merénylet 2006-ban olyan szinten a politikai moralitás ellen hatott, amit nem lehet tolerálni, és ezért sem racionális, sem morális érvek alapján nem lehet a volt miniszterelnök által dominált ellenzékre szavazni.

Gerő András szerint a magyarországi baloldal be van oltva a nemzet ellen, ebből fakadóan pedig magával a fogalommal sem tud mit kezdeni. Ez azt is magával vonja, hogy egy nemzeti, liberális identitású választópolgár sem tud nyugodt szívvel szavazni arra a baloldalra, amely korábbi antifasiszta identitását elvesztve összeállt a Jobikkal.

A G. Fodor Gábor a nemzettudat kapcsán a politikai lelki dimenziókra világított rá, és azt emelte ki, hogy a baloldal által következetesen hangoztatott „merjünk kicsik lenni" gondolatot a regnáló kormány által képviselt jobboldali fordulat váltotta fel, amelynek középpontjában az önerő, az önbecsülés, és a saját érdekeink képviselete áll.

A beszélgetés végén a felek egyetértettek abban, hogy a vasárnapi választásnál a kormányoldal által képviselt stabilitás, kiszámíthatóság és politikai tapasztalat áll szemben a kiszámíthatatlan ellenzéki káosszal, ami az átalakuló világrendben még nagyobb válságba sodorna minket. Véleményük szerint a választás egy olyan ünnep, ahol politikai aktivitást mutathatunk, és mi dönthetünk magunkról a nemzetközi erők beavatkozási kísérletei ellenére. Ezért arra bátorítanak mindenkit, aki a saját életére, családjára és jövőjére gondol, hogy vegyen részt a vasárnapi szavazáson.

 A műsor értékelhető és megtekinthető a Facebook-on és a Spotify-on.