Hatvan nap elzárást kapott garázdaság miatt az a férfi, aki tavaly húsvétkor összeverekedett az egyik ismerősével.

Egy évvel ezelőtt 2021 húsvét hétfőjén egy férfi meglátogatta az ismerősét és annak élettársát sajókazai otthonukban, azért, hogy a nőt, aki távoli rokona, meglocsolja. A locsolkodás után a férfi számon kérte az ismerősét amiatt, mert nem kínálta meg itallal és cigarettával.

A vita addig fajult, hogy a férfi kiment a házból, és verekedésre hívta ki az ismerősét, aki ebbe nem akart belemenni. A vendég megpróbálta megütni a házigazdát, ezért az ismerőse a földre vitte és lefogta. Amikor a házigazda visszament a bejárati ajtóhoz, a támadó utolérte,

hátulról megragadta a nyakát, beleharapott a vállába, majd állon rúgta és szitkozódva otthagyta.

A bíróság garázdaság miatt 60 nap elzárásra a férfit. Súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy részeg volt a támadáskor és nem ez volt az első ilyen tette. Enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi beismerte és megbánta tettét. Az ítélet jogerős.