Orbán Viktor Makón Lázár János mellett kampányolt - videó

ORBÁN Viktor; LÁZÁR János
Makó, 2022. március 29. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke (k) Makón, Lázár János országgyűlési képviselő, kormánypárti képviselőjelölt utcafórumán 2022. március 29-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök Makóra (Csongrád-Csanád megye 4-es számú egyéni körzete) látogatott kedden, ahol Lázár János támogatására biztatta a helyieket. Orbán Viktor kiemelte: „A választás itt fog eldőlni. Április 3-án csak a Fidesz!" Az eseményről most került ki videó a miniszterelnök Facebook-oldalára.
Vágólapra másolva!

Magyarország miniszterelnöke a közösségi oldalára felkerül videója alapján kihangsúlyozta: „Az igazság az, hogy kicsit furcsán érzem magam most ebben a választókerületben. Mert persze most Makón vagyunk, de ugye nagyon fontos város itt Hódmezővásárhely is. És én egészen másokat gondoltam Hódmezővásárhelyről, mint amit most látok".

Orbán Viktor hozzáfűzte:

– emelte ki a miniszterelnök.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke Makón, Lázár János országgyűlési képviselő, kormánypárti képviselőjelölt utcafórumán 2022. március 29-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„Persze van 106 választókerület, de azért dől el itt a választás, mert aki a saját választókerületében nem tud nyerni, az nem tud nyerni országosan sem".

Úgyhogy én arra kérem Önöket, hogy jöjjenek el, támogassák Lázár János képviselőt urat, akivel szeretnék még hosszú ideig együtt dolgozni

– zárta gondolatmenetét Orbán Viktor.