Századvég: A csalással riogató baloldal körül ismét felvetődik a bűncselekmény elkövetésének gyanúja

Ukrán válság, 2022, Magyarország, Budapest, tüntetés az orosz nagykövetség épülete előtt, Andrássy út, tüntetés, Ukrajna, Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Ahogy közeledik az április 3-i országgyűlési választás, a baloldalon nemcsak erkölcsi és morális kérdések áthágása van terítéken, hanem a jogszabályok megszegése is több ponton felmerül. Az ellenzék folyamatosan a szabad választások kormánypártok általi fenyegetettségéről beszél, miközben ők tervezik különféle eszközökkel aláásni a választások tisztaságát, ebben pedig segítségükre vannak a nemzetközi baloldali hálózat politikusai és az NGO-k.
Vágólapra másolva!

Szerdán látott napvilágot az a hangfelvétel, amelyen Lukács László György, a Jobbik alelnöke, vélelmezhetően két bűncselekmény elkövetésének előkészületéről beszél. Az egyik a garázdaság vétsége, amelyet az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

Kihívóan közösségellenes a társadalmi együttélési szabályokkal nyíltan szembehelyezkedő, provokatív, kötekedő, öntörvényű magatartás, amellyel az elkövető a közösségi együttélési szabályok leplezetlen, gátlástalan, nyílt semmibevételét fejezi ki, ez pedig – köznyelvi szóhasználattal – a „balhézás" kifejezéssel írható le.

Tehát, ha valaki a választások napján a szavazókörökben annak érdekében „balhézik", hogy megzavarja a voksolás rendjét és nyugalmát, vagy másokat eltántorítson a szavazatuk leadásától, mert adott esetben félelmet gerjeszt bennük, és közben megvalósítja valamely felsorolt elkövetési magatartást, garázdaság vétségét követi el, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A másik bűncselekmény, amely megvalósításának a tervére Lukács László György szavaiból következtethetünk, a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, melyet az követ el, aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik.

Márki-Zay Péter és a baloldal balhézni akar a választások napján Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ha valaki április 3-án bármelyik szavazókörben „balhézik", és ennek következtében mást a voksolásban vagy a népszavazásban akadályoz, esetleg erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A választás eredményének ily módon történő befolyásolása sérti a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) 2. § (1) bek. a)-b) pontjaiban foglaltakat, miszerint a választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a következő alapelveket: a választás tisztaságának megóvása, önkéntes részvétel a választási eljárásban.

A választások tisztaságának megóvását, mint alapelvi követelményt, a baloldal korábban sem volt képes teljesíteni.

2006-ban a szocialisták, csekély különbséggel ugyan, megnyerték a választásokat, ehhez azonban „a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai" kellettek. Lukács László György tavaly levelet írt az EBESZ ODIHR igazgatójának, melyben elmondta: „a demokratikus értékek aláásásának tartom azt, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz törvénymódosítással legalizálta a voksturizmust. Ezzel [...] képes befolyásolni a parlamenti választások eredményét."

A Fidesz nem legalizálta a „voksturizmust", sőt, épp a baloldal kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter volt az, aki Londonban választási csalásra (voksturizmusra) buzdította a külföldön élő magyarokat. A baloldalra jellemző ellentmondás, hogy a látszat szintjén aggódik a demokráciáért és koholt jogállamisági vádakkal próbálják lejáratni az országukat külföldön, míg valójában ők kérik a szavazóktól, hogy jelentkezzenek át „billegő" körzetekbe voksolni, és ők terveznek „balhézni". A magyarországi ellenzék kampányát segíti a nemzetközi globalista hálózat – külföldi liberális politikusok és NGO-k –, akik igyekeznek alátámasztani a baloldal azon valótlan állításait, miszerint hazánkban el lesz csalva a választás.