A tamási rendőrök megtalálták és visszaadták a gazdáinak azt a 300 000 forint értékű kutyát, amit egy kislánytól lopott el egy kamaszfiú.

Egy 28 éves nő jelentette be a rendőröknek február 24-én délelőtt, hogy a Tamásiban lévő lakásuk udvarából

február 20-án délután ellopták 300 ezer forintért vásárolt Yorkshire terrier fajtájú kutyájukat. Hozzátette, hogy az interneten megtudta ismerősétől, hogy az ebet egy fiú lopta el. Látta, ahogy megfogta, beült vele egy szürke autóba és elhajtott vele.

A tamási rendőrök tanúként hallgatták ki az információt adó embert, aki a kocsi rendszámát is elmondta nekik. Ezután felkeresték a tulajdonosát, egy 23 éves hőgyészi nőt, akinél házkutatást tartottak, és megtalálták a Bogyó névre hallgató kutyát, amely visszakerült a gazdáihoz.

Forrás: Police.hu

A nő elmondta, hogy a kutyát a 15 éves fiútestvére szerezte még 20-án délután, amikor az ő autójával együtt voltak Tamásiban bevásárolni. Mivel a testvére egy gyerekotthon lakója, oda nem vihette magával a kutyát. Őt és az élettársát kérte meg, hogy gondoskodjon róla. Ekkor még nem tudták, hogyan jutott hozzá.

A rendőrök lopás miatt hallgatták ki a fiút, aki részletes beismerő vallomást tett. A tamási rendőrök nyomoznak az ügyben - írja a Police.hu.