Erzsébetváros honlapja, közösségi oldala és újságja elvesztette közszolgálati jellegét

Vágólapra másolva!
Veres Zoltán önkormányzati képviselő, a Fidesz frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületi média és tájékoztatás visszásságairól, valamint a Belső-erzsébetvárosi közlekedésről, a biciklikről, rollerekről.
Vágólapra másolva!

A képviselő a vasárnapi országgyűlési választás kapcsán arról beszélt, hogy Erzsébetváros honlapja, közösségi oldala és újságja elvesztette közszolgálati jellegét. Már a közélet iránt nem annyira érdeklődő olvasók számára is feltűnt, hogy politikai célokat szolgálnak ezek a médiumok. Pont a választás kapcsán a jegyzőnek, az önkormányzatnak a szavazással kapcsolatos információkat, technikai részleteket kellene ismertetni, de mindezek helyett, mindegyik felületen országos politikusok, baloldalinak mondott elemzők és véleményvezérek fejtik ki gondolataikat.

Mondataikkal egyértelműen befolyást kívánnak gyakorolni a kerületre, az ellenzéki összefogást támogatva, mindezzel a választás tisztaságát veszélyeztetik. Hozzátette azt is, hogy 2019 előtt egyáltalán nem így működött a tájékoztatás, az önkormányzat médiafelületeinek volt egy etikai kódexe, melynek kidolgozásában a pártok vettek részt. Ez azt is jelentette, hogy minden hang megszólalhatott, de azt is például, hogy a kerület lapjában egyáltalán nem szerepeltek pártlogók. Ezzel szemben ma egyértelműen az ellenzéki összefogás mellett állnak ki ezek a médiumok.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.