Teljesen megdőlt a baloldal szavazatégetős provokációja, már januárban elkészülhetett a Telex nevű blog cikke

Ukrán válság, 2022, Magyarország, Budapest, tüntetés az orosz nagykövetség épülete előtt, Andrássy út, tüntetés, Ukrajna, Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
A Kontra egyik olvasója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Telex elégetett erdélyi levélszavazatokról szóló cikkét akár már február elseje előtt is megírhatták, legalábbis az írás kódja erősen erre utal. Az általunk megkérdezett szakértő szerint kizárt, hogy magától egy konkrét korábbi dátumra "ugorjon vissza" egy cikk. Vagyis Dull Szabolcs hazudhatott. Az eset a néhány évvel ezelőtti bajai videóhamisítási ügyre kezd hasonlítani - írja a Kontra.
Vágólapra másolva!

Még nagyobb disznóság lehet a Telex álhírgyanús cikke körül, mint amit eddig gondoltunk.

Ahogy arról a Kontra is beszámolt, "óvatosan megégetett" levélszavazatokat találtak az erdélyi Jedd nevű falu egyik eldugott zugában.

Az esetet nyilvánosságra hozó Telex és Átlátszó Erdély azonnal támadásba lendült: cikkeikben zsákokat, valamint kidobott szavazólapokat mutogattak, azt sugallva, hogy választási csalás történt

Az elejétől kezdve gyanús volt, hogy Parászka Boróka pont abban az erdélyi faluban él, ahol megtalálták a hírekben szereplő szavazólapokat. Aztán kiderült, hogy ezek nem voltak lepecsételve.

Forrás: Kontra

Aztán végleg összedőlt a kártyavár, miután kiderült: mindössze 13 szavazólapról és 60 borítékról volt szó, - nem valószínű, hogy ezen fog múlni egy egész országgyűlési választás végkimenetele - de azokat úgy fotózták, hogy a közvélemény tömeges csalásra gondolhasson.

A szakértő szerint hazudik Dull

Ráadásul a sajtóban kiderítették azt is, hogy az ügyet hangosan tematizáló Telex már február 1-én megírhatta a lejárató anyagot.

A Választási Médiafigyelő Delegáció kérdéssel fordult a Telex főszerkesztőjéhez, Dull Szabolcshoz, hogy pontosan hogyan is születhetett meg a cikk hetekkel a szavazólapok nyomtatását megelőzően.

A főszerkesztő szánalmas magyarázkodása szerint "technikai hiba" történt a cikk szerkesztőségi rendszerükbe való átvételekor, az „visszaugrott egy véletlen dátumra". Mert ez persze, így szokott történni ezekkel a rendszerekkel.

A Kontra által megkérdezett szakértő szerint a számítógépprogramok nem cselekszenek véletlenszerűen, csak ha direkt erre vannak programozva. De az kevéssé valószínű, hogy a Telex rendszerébe valaki beleírta volna azt a kódot, amely találomra ad dátumot. Ami aztán éppen 2022. február 1-ét dobta volna ki.

Szóval nem kicsit áll gyenge lábakon a történet.

Egyik olvasónk egy másik furcsaságra is felhívta a Kontra figyelmét. Elmondása, és az általa megküldött képek tanúbizonysága szerint a "Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett" című cikk kapcsán nagyon nem stimmelnek az úgy nevezett ID - azaz Identifier/azonosító - sorszámok sem.

Ugyanis valamennyi új cikk - még ha nem is publikálják - kap egy ilyen sorszámot, aminek az a jellegzetessége, hogy időrendben növekvő, és egymástól eltérő számot kapnak az új cikkek. Azaz, sorrendiséget tart a rendszer, és az ID-kból következtetni lehet arra, melyik cikk került be előbb az adatbázisba.

Forrás: Kontra

Az írás ID-je 38874-es számú; míg egy másik február 1-i cikké 39781-es számú, ami arra is utalhat a szakértő olvasónk szerint, hogy még korábban megszületett a megégett szavazólapok meséjéről szóló cikk, mint február elseje.

Azt akár már januárban is megírhatták a "jövőbelátó" Telexesek.

Ugyanez már megtörtént egyszer 2008-ban

A történet és a provokáció módszere nem teljesen új keletű. Hiszen Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnökének első megválasztásakor, 2008-ban kísértetiesen hasonló események zajlottak le, még a provokáció helyszíne is ugyanaz volt. Erről számolt be a tisztviselő Facebook-oldalán.

"„A tisztújító gyűlés egy másfél évet tartó népszavazásra tett pontot és közölte annak végleges eredményét. Több mint 210 000 szavazat Székelyföld autonómiájára, a leadott szavazatoknak messze több mint kilencven százaléka. Február végén keresett meg a vásárhelyi román sajtó, és kamerák kereszttüzében, mikrofonok erdeje előtt kellett nyilatkoznom egy számomra addig ismeretlen eseményről: Jedden félig elégett szavazólapokat talált egy ismeretlen személy, aki erről értesítette a román sajtót" – idézi fel Izsák.

Vagyis azok a szavazólapok is épp a Parászka Boróka, szélsőbaloldali propagandista lakóhelyén Jedden kerültek elő. Micsoda véletlen egybeesés.

"A mostani, hasonló botránnyal kapcsolatban bátran elmondhatom: szerzői/szervezői ugyanazok, mint 14 évvel ezelőtt, és még helyszínt sem kaptak újabbat" – írta Izsák Balázs."