Gulyás Gergely: Brüsszel hibázik, amikor ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal

Vágólapra másolva!
Brüsszel hibázik, amikor ugyanazt a nótát fújja, mint a magyar baloldal, azt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel - közölte Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottság elnökének keddi nyilatkozatára reagálva.
Vágólapra másolva!

Ursula von der Leyen Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén azt mondta: az Európai Bizottság hivatalos értesítést küldött Magyarországnak arról, hogy elindítja az európai uniós források folyósítását a jogállamisághoz kötő úgynevezett feltételességi mechanizmust.

Gulyás Gergely a magyar kormány véleményét ismertetve az MTI-vel azt közölte: a Fidesz-KDNP csaknem 2,9 millió szavazatot kapott a vasárnapi országgyűlési választáson, míg a gyermekvédelmi törvénnyel több mint 3,3 millió ember fejezte ki egyetértését.

- emelte ki.

Éppen ezért a demokrácia alapvető szabályait a bizottságnak is el kell fogadnia - szögezte le, hozzátéve: nem a most vereséget szenvedett magyar baloldal igényeit kellene teljesítenie a bizottságnak, hanem vissza kellene térni a józan észhez és a párbeszédhez. Erre a magyar kormány mindig nyitott volt - hangsúlyozta.

A miniszter azt is kérte: Brüsszel ne büntesse meg a magyar választókat azért, mert a választáson és a gyermekvédelmi törvény ügyében nem a Brüsszelnek tetsző véleményt fogalmazták meg.