Sorozattolvajt fogtak Miskolcon

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A miskolci rendőrök elfogták és kihallgatták azt a helyi férfit, aki segítséget színlelve kifosztott egy nyugdíjast, emellett a helyi járműveken, utcákon, piacon pedig átkutatta az emeberek zsebeit, és ha értéket talált, magával vitte.
Vágólapra másolva!

Kifosztás és lopás bűntett miatt nyomoznak a miskolci rendőrök egy 52 éves miskolcival szemben. A férfi március 11-én 9 óra körül Miskolcon, a Kiss tábornok úton

felajánlotta egy idős, nehezen mozgó férfinak, hogy hazakíséri. Amint a nyugdíjas otthona felé haladtak, a férfi egy parkban ellopta a pénztárcáját és elszaladt vele.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ugyanez a férfi március 22-e előtt összesen

nyolcszor lopott miskolci tömegközlekedési eszközökön, piacon, és az utcán zsebtolvajlás módszerével.

A figyelmetlen utasoktól és vásárlóktól telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, pénzt, illetve személyes iratokat vett el. A rendőrök április 4-én azonosították, és kihallgatták a férfit, aki beismerte tettét.