Dunába hajtott a lopott autóval egy bedrogozott, részeg férfi

Vágólapra másolva!
Halmozta a bűncselekményeket az a 24 éves érsekvadkerti férfi, aki egy augusztusi estén részegen és bedrogozva lopott el egy autót, majd miközben a rendőrök elől menekült, a Dunába hajtott vele. A férfi emellett el volt tiltva a vezetéstől is, ám ezzel egyáltalán nem törődött.
Vágólapra másolva!

A férfi egy augusztusi estén

autóval ment Romhányba egy barátjához, annak ellenére, hogy korábban eltiltották a vezetéstől. Útközben drogozott is, majd közel 1 liter vodkát ivott meg a barátaival.

Az iszogatás után egy közeli háznál felfigyelt egy nyitott kocsira, amelyben benne maradt a slusszkulcs is. A férfi ellopta a kocsit, amivel

előbb Rétságra hajtott, ahol benzint és vodkát vett, majd Tereskére ment vele. Végül elaludt az autóban, majd másnap elhatározta, hogy a kocsit Monoron rejti el,

így újra elindult vele.

Rétságon azonban két rendőr felfigyelt rá, és megpróbálták igazoltatni. A férfi még ekkor is részeg volt, és a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, ezért azok üldözni kezdték. A férfi egészen Vácig menekült, ahol defektet kapott, ekkor

elhatározta, hogy az autóval a Dunába hajt, hogy elrejtse. Miután megtette, maga elrejtőzött a rendőrök elől, végül Siófokon fogták el.

Bár az autót ugyan kiemelték a Dunából, ám használhatatlan állapotban, így

a tulajdonosnak a tolvaj 880.000 forint kárt okozott.

Forrás: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Az ügyészség a bűnügyi felügyeletben lévő férfival szemben

ittas vezetés, eltiltás hatálya alatt történő vezetés, és lopás miatt emelt vádat, melyben börtönbüntetés, közügyektől és vezetéstől eltiltás kiszabását javasolta,

emellett, hogy a tulajdonosnak okozott kárt és a közel 500.000 forint bűnügyi költséget is térítse meg.

Ha a férfi az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 1 év 8 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás és 5 év vezetéstől eltiltás lehet a büntetése.