Házilag barkácsolt fűrész okozott tragédiát Kiskunhalason

Vágólapra másolva!
Téglákat vágott fiával az udvaron egy 51 éves férfi Kiskunhalason decemberben, amikor a fűrész korongja elpattant. A szétrepülő darabok egyike a férfi orrnyerge és homloka közé, egy másik pedig a mellkasába fúródott. Azonnal meghalt.
Vágólapra másolva!

A tragédia után szakértők bevonásával vizsgálták a történteket, akinek véleménye alapján

a férfi halálát az okozta, hogy nem tartották be a munkabiztonsági és munkavédelmi szabályokat.

Kiderült, hogy a gépet ketten barkácsolták házilag és használták.

Forrás: Police.hu

A fűrésztárcsán nem volt védőburkolattal, és a gép újraindítás elleni védelemmel sem volt ellátva.

A téglavágás közben nem használtak védőeszközt.

A fiút gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, napokon belül vádat emelhetnek ellene.