Je suis Gyurcsány kitűzőt hordanak emberek Gyurcsány szerint, aki mindenkit megfenyegetett és azt mondta, a felesége győzött volna

Gyurcsány Ferenc, választási értékelő beszéd
Vágólapra másolva!
Szürreális választási értékelőt tartott pártja számára a baloldal vezetője. Gyurcsány megrendítőnek nevezete a baloldal súlyos bukását, beszélt Márki-Zay Péterről is, és azt javasolta híveinek, hogy akarjanak Gyurcsányok lenni.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt 30 év legsúlyosabb vereségét szenvedte el ez az oldal. A vereség megrendítő – kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc, amelyben a választási eredményeket értékelte.

Szerinte most nem csak a balodali pártok szenvedtek vereséget, hanem mindaz, amit ezen pártok képviselnek. Most zavaros hetek jönnek Gyurcsány szerint

jönni fog a bunkósbot, ahogy ez illik. Egyik oldalról kínos csend, másik oldalról bűnbak keresés. Ezt nem lehet megúszni

- mondta. Szerinte most az sem vígasz, hogy a DK lett a legnagyobb ellenzéki párt. Hozzátette, hibásnak tartja azt a javaslatot, hogy az ellenzéki képviselők ne vegyék fel a mandátumukat. Mint mondta,

lábhoz tett fegyverrel nem lehet küzdeni, mert legközelebb még jobban megvernek.

Gyurcsány arról is beszélt, szerinte a baloldalt együtt kell tartani.

A DK elnöke hosszasan beszélt az előválasztásról, és Márki-Zay Péterről is, akinek egyszer sem mondta ki a nevét. Az előválasztás kapcsán gúnyosan bírálta azokat, akik korábban szorgalmazták az előválasztást.

- fogalmazott Gyurcsány. Szerinte egyébként az előválasztás igazságos folyamat volt, ugyanakkor nem gondolja, hogy mindenhol a legjobb jelölt győzött. Szerinte az előválasztás sokkal inkább volt erőforrásverseny, hogy ki mögé áll be a legtöbb párt.

Márki-Zay Péter kapcsán Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott már a kezdetektől fogva alkalmatlan volt. Meglehetősen álságos módon azt mondta, hogy ne bántsák Márki-Zayt. Mondta ezt hat nap után, amikor is folyamatosan megalázták jelöltjüket. Igaz, fenyegetőzött is: ha provokálják a DK-t, akkor csapjanak vissza, ezt javasolta.

Mint mondta: „Olyan, Hölgyeim és Uraim, a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumu közösség magának jobboldali jelöltet választ.

Ez az önazonosság megtagadása, az identitás feladása, ez választók lelkének, álmának elárulása"

- mondta Márki-Zay Péterről, aki mögött egy hete még a DK és a teljes baloldal felsorakozott. Gyurcsány hozzátette azt is, „Ha egy miniszterelnök-jelölt azt tűzi ki célul, hogy leváltja azt az ellenzéket, amelynek az élén győzni kellene, majd kormányozni, akkor ezt öngyilkosságnak hívják."

Mint mondta, ezzel azonban a pártok tisztában voltak, a jelölt (Márki-Zay) erről nyíltan beszélt, egyedül a felesége, Dobrev Klára volt, aki ezekre a problémákra rámutatott.

Dobrev Klárával győztünk volna

- tette hozzá Gyurcsány.

Ne védekezzetek, akarjatok inkább ti is Gyurcsány lenni!

A „gyurcsányozás" jelenségéről komolyan akar beszélni jelentette ki a DK elnöke, miközben nárciszokról és cseresznyefa virágzásról beszélt.

Gyurcsány azt javasolta híveinek, legyenek ők is Gyurcsányok Forrás: Facebook

Szerinte „a gyurcsány egy jelző, egy magatartást, viselkedést leíró jelző: Az istennek nem akar elmenni, itt van és küzd és csinálja. Hogy megölhetetlen, kitartó és küzd. Ahelyett, hogy eltűnt volna, még egy új pártot is szervezett."

Ne védekezzetek, akarjatok inkább ti is Gyurcsány lenni! Legyetek Gyurcsányok!

- ajánlotta híveinek, hozzátéve, hogy már úgyis azok. „Gyurcsány volt Karácsony is. Jó, hát miniben, de Gyurcsány volt a jelölt is" – tette hozzá Márki-Zay Péterre utalva, akinek most sem mondta ki a nevét.

Zavaros magyarázatként elmondta, azért jutott eszébe, hogy legyen mindenki Gyurcsány, mert a belvárosban egy "lányos arcú", raszta hajú fiútól kapott egy "Je suis Gyurcsány" kitűzőt.

Gyurcsány szerint egyébként a baloldalnak olyan politikusokra lenne szüksége, akik komolyan veszik a politikát, és szerinte nem a változatosság, hanem a stabilitás hiányzik a baloldalról.

- tette fel a kérdést arra utalva, hogy a választási vereségek után sokan az ellenzék megújítását szorgalmazzák. Szerinte országot vezetni felelősség, lánglélek, a csodában való hit és a mély meggyőződés ehhez nem elegendő, hangsúlyozta.

Majd lényegét tekintve arról beszélt, hogy majd megmondja, mi legyen az ellenzékkel, mennyire együtt és mennyire külön és eléggé egyértelműen körülírta, hogy csak ő alkalmas vezetőnek a baloldalon.