350 milliós pénzmosás miatt áll bíró elé egy nő Szegeden

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt összegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forintnyi bűncselekményből származó pénzt vett át.
Vágólapra másolva!

A nő és a két férfi egy közös ismerősön keresztül ismerkedett meg 2018 elején. A vádirat szerint a nő megállapodott a két vállalkozóval abban, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó két cég bankszámláira

külföldről nagyobb összegű átutalásokat fogadnak és jutalék levonása után elszámolnak vele.


Fél év alatt becsapott külföldi cégek képviselői hétszer utaltak több tízmilliós - esetenként 10,5 millió és 154 millió forint közötti - összegeket a két vállalkozás számlájára. Azt egyelőre nem tudják a nyomozók, ki és mivel csapta be ezeket az áldozatokat.

Az viszont biztos, hogy a pénz egy részét a jóváírás után készpénzben a két férfi vette fel a céges számlákról. A nagyobb részét viszont internetbankon, azonnali átutalásokkal hét, a rendelkezésük alatt álló céges és lakossági bankszámla között előbb többször körbeforgatták, és az immár legálisnak látszó összegeket kivették a számláról.

A számlákon jóváírt összesen 350 millió forintból a 154 milliós átutalás terhére már a pénzfelvételt is megrendelték, de a bankjuk a csalásról értesülve az összeg visszautalását kezdeményezte, melybe a pénzintézetnél beleegyeztek.

A két férfi összesen csaknem 200 millió forintot szerzett, amelyből 30 milliót megtartottak, míg a fennmaradó összeget átadták az őket megbízó nőnek egy benzinkútnál.

A nőt különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosással vádolták meg.

A két cégvezető ellen már korábban vádat emeltek. A vádiratában az ügyészek indítványozták a bűnügyek egyesítését, hogy a Szegedi Törvényszék egy eljárásban tárgyalhassa ezeket.