Több mint ötszáz menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton kedden

BOK, csarnok, menekültek, menekült, ukrán, ukránok, Magyarország, Budapest, tranzitpont, humanitárius, menedék
Vágólapra másolva!
Kedden 538, az ukrajnai háború elől menekülő embernek segítettek a budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton. Az éjszakát 138-an töltötték a létesítményben - közölte a fővárosi kormányhivatal szerdán a honlapján.
Vágólapra másolva!

A csaknem 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők.

Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internetet biztosít számukra

a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - olvasható a közleményben.

A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket.

Ukrajnából érkezett menekültek a BOK csarnokban Forrás: Nagy Boglárka - Origo

A tranzitpontról továbbutazókat a Keleti és a Nyugati pályaudvarokra, valamint a Liszt Ferenc-repülőtérre buszokkal viszik, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában - írták.