Macron nem volt hajlandó Bident követni és népirtással vádolni Putyint, Zelenszkij megsértődött

Vágólapra másolva!
Emmanuel Macron francia elnök Joe Bidennel ellentétben nem akarja népirtással vádolni Vlagyimir Putyin orosz államfőt az Ukrajna elleni háborúval összefüggésben, mert szerinte az egyre durvább szóhasználat nem segít ebben a helyzetben.
Vágólapra másolva!

Macront a France 2 tévé kérdezte arról, hogy mi a véleménye Biden előző napi nyilatkozatáról, amelyben az amerikai elnök népirtásnak nevezte az orosz hadsereg tetteit Ukrajnában. A francia államfő úgy válaszolt, hogy "óvatos akar lenni a kifejezésekkel".

"Én (inkább) azt mondanám, hogy Oroszország egyoldalúan robbantott ki kegyetlen háborút, és mostanra megállapítást nyert, hogy az orosz hadsereg háborús bűncselekményeket követett el, és hogy ezeknek meg kell találni a felelőseit. Őrültség, ami most folyik, hihetetlen brutalitás, viszont én a tényeket nézem, és továbbra is minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy vége legyen ennek a háborúnak, illetve helyreálljon a béke, és ezt szerintem nem szolgálja az egyre durvább szóhasználat" - hangoztatta a francia elnök.

Biden amerikai elnök egy keddi, Iowában mondott beszédében kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "népirtást követ el" az ukrajnai háborúban. Biden először fogalmazott így. Később újságírók kérdésére megerősítette: "népirtásnak neveztem, mert egyre világosabb, hogy Putyin még annak a gondolatát is megpróbálja kiirtani, hogy valaki ukrán lehet. Erre a bizonyítékok egyre szaporodnak. Majd jogászok döntenek nemzetközi szinten arról, hogy annak számít-e vagy sem, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen".

Az amerikai médiának nyilatkozó szakértők szerint ez a kijelentés a Biden vezette kabinet Oroszországgal kapcsolatos retorikájának minőségileg új foka. A kormány korábban még csak azzal vádolta az orosz elnököt, hogy háborús bűncselekményeket követ el, azonban a polgári áldozatokat követelő háborút eddig nem nevezte népirtásnak. Szakértők szerint Biden e megjegyzései tovább fokozzák az Egyesült Államok és Oroszország közötti feszültséget. Macron láthatóan éppen a feszültség növekedését akarja elkerülni.

Zelenszkij ukrán elnök sértődötten reagált, és azonnal beszélni akar Macronnal. „Mindent megteszek, hogy megvitassuk ezt a kérdést még ma. Ha ma nem, akkor holnap, ha talál rá időt " – mondta Zelenszkij.