Németországba szökött egy bátonyterenyei férfi az ítélete elől

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
Európai elfogatóparancs alapján ügyészi indítványra a Salgótarjáni Járásbíróságon elrendelték annak  szökevénynek a letartóztatását, aki bűnügyi felügyeletből külföldre szökött.
Vágólapra másolva!

Egy harmincas éveiben járó, bátonyterenyei férfi ellen a Salgótarjáni Járási Ügyészség vádirata alapján lopás és más bűncselekmények miatt indult eljárás a Salgótarjáni Járásbíróságon. A többszörös visszaeső januárban, amikor már ítélethirdetésre várt,

bűnügyi felügyelet végrehajtására kijelölt otthonából külföldre szökött.

Mivel a nyomozók azt gyanították, hogy Németországban lehet, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene a bíróságon.

Ez alapján fogták el a német rendőrök a férfit, akit már kiadtak Magyarországnak. A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte a 36 éves Z. Zoltán letartóztatását, így már a rácsok mögött várja az ítéletét.