Leszúrtak egy férfit Budapesten, a kórházban sem tudta elmondani, mi történt vele

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A késelők a Róbert Károly körúton feltörtek egy autót, abban elrejtették kést, majd felgyújtották a kocsit.
Vágólapra másolva!

A két támadó az Üllői úton szemelte ki a férfit, aki cigarettát kért tőlük. Követték, majd pénzt követeltek tőle, végül a fiatalabb elkövető mellkason szúrta, és elvett tőle 400 forintot. Az életveszélyesen megsebesített 34 éves férfi

csak több mint nyolc órával később ment kórházba.

Ott sem tudta elmondtani pontosan, hogy mi történt vele. Mindössze annyit mondott, hogy valahol egy aluljáróban késelték meg.

A két férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt: egy másik ügyben nyomoztak, amikor gyanússá vált, hogy közük lehet a késeléshez. A fiatalabbik támadót nyereségvágyból elkövetett emberölés, az idősebbiket felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítják. Rongálás miatt eljárást indítottak, ugyanis

a két férfi a Róbert Károly körúton feltört egy parkoló autót, abban elrejtették kést, majd felgyújtották a kocsit

- írják a rendőrök.

Címlapi és social media képünk illusztráció.