Őrizetbe vették a férfit, aki meggyilkolta a feleségét Zircen

Vágólapra másolva!
Szombaton délután egy zirci férfi brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a feleségét, egy késsel nyakon szúrta. A rendőrök a helyszínen elfogták az 56 éves férfit, akit kihallgattak és őrizetbe vettek.
Vágólapra másolva!

A rendőrök április 16-án találták meg a 43 éves zirci nő holttestét az otthona udvarában.

A gyanú szerint a férje gyilkolta meg, egy vita közben leszúrta egy késsel.

A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, akit emberölés gyanúja miatt kihallgattak, őrizetbe vettek és javasolták a letartóztatását.

Forrás: Police.hu

Ahogy korábban megírtuk, a férfi nyakon szúrhatta a nőt, amitől elvérzett.

A közös, 16 éves lányuk próbálta megmenteni az életét, de nem tudott segíteni rajta, a karjai között halt meg.

Nem ez volt az első eset, hogy a férfi megtámadta feleségét, korábban a hátán szúrta meg késsel.