"Én is Európának ebből a térségéből származom, amely most egy új korszak küszöbén áll, és reméli, hogy hozzá tud járulni egy békés közösség kialakításához, amelynek nemzetei szolidárisak egymással. Magyarország fiai és leányai! Aki szól hozzátok, honfitársatoknak tekinti magát, részt vesz a ti sorsotokban" - ezt mondta Szent II. János Pál pápa, amikor először járt Magyarországon 1991-ben. 1996-ban újra ellátogatott Magyarországra, ekkor a Pannonhalmi Főapátság millenniumi megemlékezése alkalmából jött. Ezt követően 25 évig nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, majd 2021. szeptember 12-én az eucharisztikus világkongresszus zárónapján látogatott hazánkba Ferenc pápa, akinek látogatása nagyon nagy siker volt Budapesten. 

II. János Pál magyarországi meghívásáról még 1988-ban született döntés, az egykori kommunista országok közül szülőhazája után Magyarország volt az első, amely - még az összeomló diktatúra idején - úgy döntött, meghívja a pápát. A Szentszék 1989. július 26-án - ekkor már egyértelmű volt, hogy a kommunizmus megbukott Magyarországon - hozta nyilvánosságra a meghívás elfogadását, majd végül a lengyel pápa, II. János Pál 1991. augusztus 16-án érkezett Magyarországra.

„Én is Európának ebből a térségéből származom"

Ekkor épp a rendszerváltozás után volt Magyarország. A lengyel származású Karol Wojtyla, vagyis az azóta szentté avatott II. János Pál pápa Magyarországra érkezve úgy fogalmazott:

Én is Európának ebből a térségéből származom, amely most egy új korszak küszöbén áll, és reméli, hogy hozzá tud járulni egy békés közösség kialakításához, amelynek nemzetei szolidárisak egymással. Magyarország fiai és leányai! Aki szól hozzátok, honfitársatoknak tekinti magát, részt vesz a ti sorsotokban.

A pápalátogatás ötnapos programja során a pápa Máriapócson, Szombathelyen, Pécsett, augusztus huszadikán pedig

A BUDAPESTI HŐSÖK TERÉN IS SZABADTÉRI SZENTMISÉT MUTATOTT BE , AHOL KÉTSZÁZEZREN VOLTAK JELEN.

II. János Pál pápa magyarországi látogatása 1991-benForrás: AFP/Mike Persson

Debrecenben ökumenikus istentiszteleten vett részt; a fővárosban találkozott a tudomány és a művészet képviselőivel, a zsidó hitközségek küldöttségével, a Szent István-bazilikában a betegekkel, a Népstadionban (a mai Puskás Ferenc Stadionban) pedig a fiatalokkal. A pápa ekkor hosszan, magyarul szólt a magyar fiatalokhoz. Beszédét többször a sok tízezres hallgatóság dörgő tapsa szakította meg.

A második pápalátogatás

1996. szeptember 6-án Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát meghívására, a Pannonhalmi Főapátság millenniumi megemlékezése alkalmából másodszor is ellátogatott Magyarországra Szent II. János Pál pápa. Ekkor

MINTEGY 160 000 MAGYAR, OSZTRÁK, NÉMET, HORVÁT, CSEH, SZLOVÁK ÉS ROMÁN ZARÁNDOK ELŐTT PÁPAI LAJOS AKKORI GYŐRI MEGYÉSPÜSPÖK KÖSZÖNTÖTTE A SZENTATYÁT.

Az akkori látogatásról Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát írta meg emlékeit. Mint írta, „a beszéd után, melyet a templomban tartott, ezzel a kéréssel fordultam hozzá: 'Szentatya, a mi templomunk kicsi, csak kevesen férnek be, de a fiatalok kint imádkoztak egész este a templomon kívül: meg kellene áldani őket." Ő azonnal azt felelte: 'Hol vannak? Menjünk, menjünk!' Fáradt volt, vége volt a napnak, és ő mégis vállalta.

KIMENTEM A FŐAPÁTI BALKONRA, BEJELENTETTEM ŐT, ÉS AMIKOR KILÉPETT, HIHETETLEN ÜDVRIVALGÁS FOGADTA. MEGÁLDOTTA ŐKET MAGYARUL.

Ez egy nagyon kedves, váratlan találkozás volt az idős és fáradt pápával" - fogalmazott a főapát.

II. János Pál 1996. augusztus 16-án EsztergombanForrás: Origo

Ferenc pápa látogatása

25 év után 2021-ben a katolikus egyház feje, a pápa újra Magyarországra látogatott. Ez volt a harmadik pápalátogatás hazánkban, Szeptember 12-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó napján érkezett hazánkba Ferenc pápa, aki a történelmi jelentőségű vallási esemény zárómiséjét celebrálta a Hősök terén.

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa a budapesti Hősök terén. A hívőkhöz fordulva azt mondta,

ENGEDNI KELL, HOGY "A TALÁLKOZÁS JÉZUSSAL AZ EUCHARISZTIÁBAN ÁTALAKÍTSON BENNÜNKET, AHOGYAN ÁTALAKÍTOTTA A NAGY ÉS BÁTOR SZENTEKET, AKIKET TISZTELTEK, MINT SZENT ISTVÁN ÉS SZENT ERZSÉBET IS"."Csakúgy, mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él" - tette hozzá.

Hatalmas tömeg gyűlt össze Ferenc pápa tavaly szeptemberi budapesti miséjénForrás: NurPhoto via AFP/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de "legyen még inkább egy kiindulópont". Homíliáját Ferenc pápa kérdéssel kezdte, azt firtatva, mit és kit jelent Isten minden egyes ember számára. A pontos választ nem a katekizmus alapján, hanem személyes életünkkel kell megadni - mondta az egyházfő. Hangsúlyozta,
AZ EUCHARISZTIA EMLÉKEZTET BENNÜNKET, KICSODA ISTEN, ÉS EZT NEM SZAVAKKAL TESZI, HANEM KÉZZELFOGHATÓAN MEGMUTATVA, HOGY "ISTEN A MEGTÖRT KENYÉR, A KERESZTRE SZEGEZETT ÉS MÁSOKÉRT ODAAJÁNDÉKOZOTT SZERETET".Ferenc pápa többször megismételte, hogy a kereszt sohasem volt divatos, sem régen, sem napjainkban, pedig "benső gyógyulást" hoz. Úgy látta, a kereszt miatti vita és küzdelem nem más, mint összeütközés Isten logikája és a világ logikája között.

"Ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot!"

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot - mondta akkor Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor átadta Ferenc pápának annak a levélnek a másolatát, amelyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett. A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tartott találkozón magyar részről Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vett részt, míg Ferenc pápa kíséretében jelen volt Pietro Parolin bíboros-államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, az Államközi Kapcsolatok Részlegének vezetője.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Ferenc pápa találkozója Orbán Viktor miniszterelnökkel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje előtt a Szépművészeti Múzeumban, 2021. szeptember 12-énForrás: MTI

A Vatikán szívélyes légkörűnek nevezte a találkozót, amely mintegy 40 percig tartott. A katolikus egyházfő és Magyarország vezetői az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek.
A PÁPA MEGAJÁNDÉKOZTA A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÖT IPPOLITO CAFFI OLASZ FESTŐNEK AZ 1800-AS ÉVEK KÖZEPÉN KÉSZÜLT, JELENLEG A RÓMAI MÚZEUMBAN ŐRZÖTT EGYIK FESTMÉNYÉNEK MOZAIKBÓL KÉSZÜLT MÁSOLATÁVAL.
A Pápai áldás a Szent Péter téren címet viselő alkotás azt ábrázolja, amint a reggeli napfényben fürdő Szent Péter téren gyülekeznek a pápai áldásra várakozó emberek.

Leomlanak a múltbéli válaszfalak

A magyar állami vezetők után Ferenc pápa a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával találkozott a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. "Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért" - mondta a katolikus egyházfő, csatlakozva az előtte beszélő Radnóti Zoltán főrabbihoz.

Emlékeztetett arra, hogy
A TALÁLKOZÓ ÉPPEN A ZSIDÓ ÚJÉV ÉS AZ ENGESZTELÉS NAPJA, A JOM KIPPUR ÜNNEPE KÖZÉ ESIK.

A pápa a főváros két részét összekötő Lánchidat hozta fel példaként, amely "nem olvasztja eggyé, de összekapcsolja" a partokat.

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezik a Hősök terére, 2021. szeptember 12-énForrás: MTI/Bruzák Noémi

Ferenc pápa megállította az autóját

Ferenc pápa és a hazai egyházi vezetők találkozója után beszállt a pápamobilba, és az Andrássy úton haladva áldást osztott a jelenlévőknek. A menetet azonban egy váratlan pillanatban megállította, hogy egy felé nyújtott kisbabát homlokon pusziljon. A sporttempóban mellette fekete öltönyökben futó testőrök ekkor kicsit fellélegezhettek. Sőt! További néhány másodperc pihenés jutott nekik, mert több szülő is nyújtotta Ferenc pápa felé a gyermekét, aki még egy kisbabának adott ilyen pápai áldást.