Kunhalmi Ágnes az amerikai tanácsadókat is okolta a választási vereségért, valamint mítosznak nevezte az úgynevezett függetlenobjektív sajtót - írta a Mandiner.
Az Alapjogokért Központ szúrta ki Kunhalmi Ágnesnek azt a nyilatkozatát, amelyben az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy „a stratégiaalkotók nagyon nem ismerték a magyar történelmet". Majd azzal folytatta: „nem volt szerencsés az, amit az amerikai tanácsadók tettek, hogy állandóan Putyin ellen hergelték a magyar társadalmat". De úgyis fogalmazhatnánk, „olyan portékát kényszerültek árulni, ami idegen volt Magyarországtól".

Azonban nem ez volt a baloldali politikus egyetlen „elszólása" mostanában. Kunhalmi ugyanebben a nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a baloldal „függetlenobjektív" sajtója egy mítosz. Illetve megjegyezte, „az egész magyar ellenzék félreértésben volt".