Súlyos veszélyben vannak a fiatal lányok

Vágólapra másolva!
Abigail Shrier számos interjún és kutatási eredményen nyugvó, beszédes című könyve, az MCC Press által kiadott Visszafordíthatatlan károk egyetlen bonyolult, ám annál égetőbb kérdéseket jár körbe: többek kozött, mi az oka annak, hogy a 2010-es évek második felében látványosan megugrott a fiatal lányok körében a hirtelen fellépő nemi diszfória és a transzneműek számának megugrása?
Vágólapra másolva!

Az internet és a közösségi média gyermekekre és fiatalokra gyakorolt káros hatásairól az utóbbi időben egyre többet olvashatunk. A számítógép- és telefonfüggőségről, valamint az ebből következő alvás-, tanulás- és magatartásproblémákról, a szociális kapcsolatok leépüléséről, a gyermekkori depresszióról, a kamaszkori elmagányosodásról. Az is egyértelmű, hogy azt a modellszerepet, amit korábban a film, a televízió és a zeneipar sztárjai jelentettek a fiatalok életében, ma már a videómegosztók és a közösségi applikációk felkapott influenszerei töltik be. A gondolkodásmódjukra, öltözködési és viselkedési stílusukra is hatással van, hogy kit követnek a különböző csatornákon. A "YouTube-generáció" minden korábbinál gyorsabban távolodik a korábbi nemzedékektől, olykor mintha nem is ugyanazon a nyelven beszélnének, mint a szüleik.

Sajnos azonban az influenszerek a gyermekeink testképét és énképét is alakítják, ezért ugrásszerűen nő az olyan fiatalok száma, akik előzmény nélkül kezdik magukat transzneműként definiálni az idoljaik mintájára.

Abigail Shrier, a The Wall Street Journal újságírója kutatása során arra jutott, hogy a társaik körében azonnal felemeli a lányok szociális státuszát, amikor transzneműnek kezdik vallani magukat; népszerűbbé, érdekesebbé, különlegesebbé válnak, ami átmenetileg megnöveli az önbizalmukat és ezáltal a boldogságérzetüket. Azonban, ha megteszik az első lépéseket a tranzíció útján, onnan már nem könnyű visszafordulni.

Forrás: MCC Press

Shrier mélyen beleásta magát a jelenségbe, beszélt érintett lányokkal, gyötrődő szülőkkel, pszichológusokkal és azokkal az orvosokkal, akik engedélyezik a nemi átalakító beavatkozásokat, valamint olyan fiatal nőkkel is, akik keservesen megbánták, amit tettek magukkal. A szerző arra a következtetésre jut, hogy lányok egész generációja van veszélyben. A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, segít megérteni, hogy mi is tulajdonképpen ez a napjainkban tapasztalható transzmánia, és hogyan védhetjük meg tőle gyermekeinket - vagy hogyan terelhetjük le őket erről a veszélyes útról.

Abigail Shrier számos interjún és kutatási eredményen nyugvó, beszédes című könyve, a Visszafordíthatatlan károk egyetlen bonyolult, ám annál égetőbb kérdést jár körbe:

mi az oka annak, hogy a 2010-es évek második felében látványosan megugrott a fiatal lányok körében a hirtelen fellépő nemi diszfória?

Hogyan lehetséges, hogy egy 2017-es kutatás szerint az amerikai középiskolások 2 százaléka transzneműnek vallja magát, holott a nemi diszfória várható előfordulása a nők között maximum 0,003 százalék? Már a kérdés is szinte tabu az Egyesült Államokban, és aki felteszi, könnyen a transzfóbia vádjával szembesülhet az egyre erősebb hangon felszólaló lmbtq+-ideológusoktól – Shriernek is valóságos össztűzzel kellett szembenéznie a könyve megjelenése után.