Botrányok, trágárkodás, szánalmas provokációk - ez volt a baloldal elmúlt négy éve a Parlamentben

Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésén, SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; TORDAI Bence; KUNHALMI Ágnes; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó
Budapest, 2018. december 12. Ellenzéki képviselők elállják a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. Elöl Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője (b-j). MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Óriási káosz van a történelmi baloldali bukás után az ellenzéki pártoknál. Naponta mondanak mást arról, hogy mit fognak tenni a hétfői alakuló ülésen. Hadházy Ákos felszólította őket, hogy bojkottálják az ülést, és a Momentumot sikerült is meggyőznie - egészen addig, míg Fekete-Győrék meg nem tudták, hogy ha nem teszik le hétfőn az esküt az azzal jár, hogy a bizottsági helyeket sem kaphatják meg. Ezután a Momentum valamifajta zagyva félbojkottról beszélt, ami miatt össze is vesztek Hadházyval, így még meg sem alakult a parlament, az egyik képviselő már kilépett a frakciójából, Hadházy ugyanis így nem ül be a Momentumba. Pontosan tehát nem tudjuk, mit csinálnak majd a baloldali pártok holnap a parlamentben, de igazából nincs komolyabb jelentősége: ugyanis az előző ciklusban sem vették komolyan a munkájukat, leginkább cirkuszolni jártak a törvényhozás épületébe. Trágár feliratok mutogatása, előre eltervezett kivonulások, ordibálissal és sípolással tarkított botránypolitizálás - ennyire tellett képviselőiktől az előző négy évben. 
Vágólapra másolva!

Agresszív, odenáré stílus

Jakab Péter 2018 júniusában még szimpla jobbikos képviselőként már az első parlamenti felszólalásával feltűnést keltett. A Fidesz- és a KDNP-frakciónak címezve mondatait arról beszélt, hogy "ennyi bűnöző előtt még sosem beszéltem".

"Ahhoz képest, hogy ez az első felszólalása, feltűnő modortalanságról és ostobaságról tett tanúbizonyságot" - intette rendre a baloldali politikust Kövér László házelnök, de mint kiderült, ez a legkevésbé sem volt hatással Jakabra, aki később ugyenebben a stílusban folytatta, végig a négy év alatt.

A választók el is mondták a véleményüket Jakabról és a Jobbikról, a hatpárti baloldali lista pártjai közül

egyedül a Jobbik nem nyert egyéni kerületet.

Jakab Péter már első parlamenti felszólalásakor bemutatkozott és az Országgyűlés szellemiségéhez méltatlan stílusban támadta politikai ellenfeleit Forrás: MTI/Kovács Attila

Bemelegítés tüntetésre

Könnyen lehet, hogy a jobbikos politikus mutatványa előszele volt annak, ami aztán következett. 2018 decemberében tárgyalta az Országgyűlés a Munka Törvénykönyvének módosításával kapcsolatos indítványokat, amikor is a baloldali képviselők az ülés előtt lezárták a parlamenti pulpitust, így próbálva megakadályozni a törvénytervezet elfogadását.

Mivel az ülést vezető Latorcai János nem tudott felmenni az emelvényre, a Ház vezetése azt a megoldást választotta, hogy az elnök a helyéről vezényli le a szavazásokat. Ezek ugyan a közjátékot követően elkezdődtek, de a baloldali képviselők ezután is folyamatosan kiabáltak, cédulákat szórtak szét és sípoltak, így próbálva akadályozni a munkát. A balhé után Gyurcsány Ferencék kivonultak az ülésteremből, később több baloldali politikus komoly pénzbírságot kapott.

Ilyesmire a rendszerváltás óta nem volt példa az Országgyűlésben.

Mint később kiderült, ez egy előre eltervezett akciónak volt az első lépése, ugyanis a baloldali képviselők az általuk generált balhé után az utcára hívták a baloldali aktivistákkal, akik többször is összecsaptak a rendőrökkel, kukákat borogattak, és keresztényeket gyalázó rigmusokat skandáltak. Sőt, egyesek a Kossuth téren felállított karácsonyfa mellől ellopták a szánkókat, amiket aztán felgyújtottak.

A baloldali képviselők tehát jól láthatóan az utcai provokációjuk előkészítésére használták munkahelyüket, megmutatva, hogyan viszonyulnak valójában a parlament játékszabályaihoz.

A baloldal egyébként a munka törvénykönyvének módosítása miatt csinált hisztit, ami különösen akkor vált nevetségessé, amikor évek múlva a szakszervezetek is kénytelen voltak elismerni, a módosítás a munkavállalók számára is jó volt.

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke (középen) a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt elálló ellenzéki képviselőkkel beszél az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én. MTI/Soós Lajos Forrás: MTI/Soós Lajos

Trágár feliratok

Hadházy Ákos már az előző ciklusban is a parlamenti bojkott mellett erőszakoskodott, mondván, hogy nem ez a legalkalmasabb helyszín a Fidesz elleni küzdelemre. Persze, az esküt lopva letette, hogy a fizetését megkapja, de aztán a legritkább alkalommal járt be a munkahelyére. Az elmúlt évben mindössze kétszer ment be, a négy év alatt pedig háromszor szólalt fel, abból kétszer saját mentelmi ügyében. Amikor éppen bent volt, akkor többnyire provokatív akciókkal próbálkozott.

2019 októberében általa gyártott táblákkal igyekezett megzavarni az Országgyűlés működését, többek között a "Lónak a faszát" feliratú lapot emelt a magasba. Kövér László az esetet követően kezdeményezte Hadházy Ákos tiszteletdíjának csökkentését, továbbá 329 ezer forintos pénzbüntetést rótt ki rá. A történtek következtében a képviselők szigorították a házszabályt, és rendbontás esetére emelték a büntetési tételeket,.

Mindez nem különösebben rázta meg Hadházyt, aki pontosan ott folytatta, ahol abbahagyta.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Tudatos provokáció

Nemcsak Hadházyt hagyta hidegen a házszabály szigorítása, hanem Jakab Pétert is, aki immár pártelnökként használta balhézásra az Országgyűlést.

Közvetlenül a 2020 októberében megtartott borsodi időközi választást után provokáció céljából egy zsák krumplit vitt be a parlamentbe. Jakab azért volt dühös, mert az összbaloldal támogatásával induló, jobbikos Bíró László simán kikapott a fideszes Koncz Zsófiától.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője is csatlakozott társaihoz, és tavaly márciusban Varga Mihály pénzügyminisztert akadályozta meg beszédének elmondásában.

Nevetséges, teátrális kivonulások

Az elmúlt ciklusban több alkalommal is teátrálisan vonultak ki a baloldali pártok politikusai, vagy akár az egész baloldal az ülésteremből. 2019 februárjában például a tavaszi ülésszak nyitóülésén sem a Jobbik, sem az MSZP, sem az LMP nem kívánt élni a napirend előtti felszólalással, és a pártok képviselői egymás után kivonultak a teremből.

A Jobbik tavaly májusban önállóan is akciózott, és miután Kövér László elvette Jakab Pétertől a szót, a baloldali frakció tagjai távoztak az ülésről.

A választók véleménye egyértelmű volt a baloldali pártok munkájáról, történelmi vereséget szenvedtek, minden eddiginél kevesebb képviselőjük lesz a parlamentben.