Őrizetbe vettek egy doktornőt a Pest megyei rendőrök - videó

Egy 63 éves doktornő ellen üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya.
Sok pénzt lefoglaltak az orvostól és bűntársától
Vágólapra másolva!
Táppénzes ügyfelek, papíron felvett „betegek", börtönbe vonulást halasztó elítéltek pénzelték a gyanú szerint azt a 63 éves doktornőt, akit a Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók vettek őrizetbe. Az ügyészség támogatja a rendőrség letartóztatási javaslatát.
Vágólapra másolva!

A most elfogott orvost tavaly nyarán már kihallgatták egyszer, mert a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg. Már akkor gyanították a nyomozók, hogy nem egyszer fogadhatott el kenőpénzt hamis igazolásokért. Az eltelt hónapokban végzett nyomozói munka pedig megerősítette az üzletszerűségre vonatkozó gyanút.

A doktornőt végül, hónapokig tartó nyomozás után, április 26-án reggelen elfogták.

Egy fővárosi és két Pest megyei háznál is jártak kedden a rendőrök. Az orvos mellett ugyanis a bűntársát is bilincsben vitték a kapitányságra vitték kihallgatásra, miközben átkutatták a doktornő lakását.

Budapesti otthonából adathordozókat, telekommunikációs eszközöket, iratokat, banki iratokat, betegdokumentációs feljegyzéseket és két autót is lefoglaltak.

Az asszony tevékenységében közreműködő, 51 éves társa lakásán is jártak.

Innen pénzt, telefonokat, adathordozókat és 5,4 millió forintot vittek a bűnjelkamrába.

sok pénzt lefoglaltak az orvostól és bűntársától Forrás: Police.hu

Újabb kihallgatásán szembesítették a doktornőt azokkal a bizonyítékokkal, amelyek 2017 és 2020 közötti vesztegetésekkel kapcsolatban összegyűjtöttek.

A gyanú szerint legalább ötször, alkalmanként 200 ezer forintért adott az egyik "páciensének" valós tünetek nélküli, hamis kórjelentést.

A kiállított igazolás alapján az elítélt "beteg" halasztást kapott, vagyis nem kellett börtönbe vonulnia. Ugyanez az elítélt bírósághoz benyújtott halasztási kérelmeinek alátámasztása érdekében kiállított

orvosi igazolásokért 500 ezer forintot adott a doktornőnek.

laptopot is foglaltak le a gazdaságvédelmi nyomozók Forrás: Police.hu

Akadt olyan "pácienese", aki nem akart elmenni a tárgyalására, ezért fordult az orvoshoz. Ő is megkapta a hamis igazolást,

miután átadott egy több százezer forintot érő mobiltelefont és 200 ezer forintot a doktornőnek.

Szintén orvos végzettségű férjétől viszont nem kért pénzt miután egy állítólagos egészségügyi tudományos kutatás címén elintézte neki, hogy lakóhelyén túl Veszprém megyére is kiterjessze a bíróság a reintegrációs őrizetét. Tekintettel arra, hogy jachtjuk Balatonfüreden horgonyzott.

sok pénzt lefoglaltak a vesztegetési ügyben Forrás: Police.hu

Most 11 olyan emberről tudnak a rendőrök, akik rendszeresen fizettek a 63 éves asszonynak azért, hogy papíron kórházi ápoltként szerepeljenek. Alkalmanként 25 ezer forintot kapott az orvos egy ilyen hamis igazolásért. A "páciensek" közül volt, aki tízszer is kért ilyet tőle.

A doktornő csak ezekkel a vesztegetésekkel összesen 1 millió forintot "keresett".

A fizetésre hajlandó embereket a munkatársa verbuválta. Általában őt keresték meg a hamis orvosi igazolásokat igénylők. Először kérdéseivel felmérte a jelentkező általános állapotát, esetleges alapbetegségeit annak érdekében, hogy meg tudja mondani, mennyit kérnek. Minél egészségesebb volt valaki, annál többet kellet fizetnie a betegséget igazoló dokumentumokért.

a doktornő is két autóját is lefoglalták a nyomozók Forrás: Police.hu

Az 51 éves férfi tehát beárazta a "pácienseket", majd összehozta a találkozókat, amiért alkalmanként 5-20 ezer forintot kapott.

A Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók egyelőre az elmúlt 5 évből tudtak bizonyítékot gyűjteni az orvos és bűntársa ellen, de azt gyanítják, hogy régebben kezdték, évek óta fogadnak el vesztegetési pénzeket. Arra számítnak, hogy hamarosan még több vesztegető kerülhet a látóterükbe és több tízmillió forintra gyarapodhat az illegális bevétel összege.

bűntársánál is tartottak házkutatást a nyomozók Forrás: Police.hu

A 63 éves doktornő ellen üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya.

Már kezdeményezték az asszony letartóztatását és az ügyészek is egyetértettek ezzel az indítvánnyal, amelyről hamarosan a bíróságon fognak dönteni.