Titokban hatalmas házat építtet magának Ujhelyi István, aki most az MSZP elnöke akar lenni - fotók

Vágólapra másolva!
Az MSZP egyetlen megmaradt európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István úgy döntött, hogy megpályázza a szocialisták társelnöki tisztségét, és ennek jeléül teljes átalakulást hirdetett meg a párton belül, amelynek a mára megkopott nevét is lecserélné. A szocialista politikus félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy mindezt Horn Gyula öröksége mentén tervezi megvalósítani. Hornt ugyanis „a kisemberek politikusának" tartották; arra most ne térjünk ki, hogy ennek mennyi volt a valóságalapja. Ujhelyi István azonban egészen biztosan nem „a kisemberek politikusa", ugyanis a brüsszeli munkáért havi 7 145 eurós (2,67 millió forintnyi) fizetést vihet haza az európai uniós – köztük a magyar – adófizetők pénzéből. Ez az első hallásra is elképesztő nagyságú összeg még kiegészül különféle juttatásokkal (útiköltségek, „napidíj", orvosi költségek stb.), „magától értetődően" mások adójából. Továbbá, a Kontra.hu tényfeltáró portál birtokába jutott információk alapján Ujhelyi az ország harmadik leggazdagabb teleülésén, Nagykovácsiban egy gigaházat építtet magának és a családjának. A projekt hivatalosan persze a felesége nevén fut.
Vágólapra másolva!

Tavaly június óta nagy erőkkel építkezik Ujhelyi István és családja a Pest megyei Nagykovácsi egyik legfelkapottabb utcájában – írja a Kontra.hu egy forrásra hivatkozva. A munkálatok jelenleg is tartanak, és ha minden a tervek szerint halad, akkor pár hónap múlva, júniusban birtokba is vehetik az ingatlant.

A Kontra leírása alapján

„elnézve az építmény méretét, Ujhelyiék nem aprózták el a dolgot: az elmúlt hónapokban egy gigantikus méretű, többemeletes, a modern kor igényeit kielégítő épületkomplexum alapjai nőttek ki a földből. Lesz itt minden: panorámás terasz, nagy területű kert és tágas szobák".

Forrás: Kontra.hu

Az MSZP-s politikus nem adta a nevét a projekthez, felesége szerepel építtetőként az ingatlannál kihelyezett táblán

– annak ellenére, hogy egyes hírek szerint minden erejét lekötik a gyerekek, és állítólag jelenleg is gyes-en van. Feltehetően nem véletlen, hogy végül ez lett a felállás:

az építkezés költségei több százmillió forintra rúghatnak, ami egy közszereplő esetében mindig kérdéseket vet fel.

Forrás: Kontra.hu

Ujhelyi István jelenleg az MSZP EP-képviselője,

a brüsszeli munkáért havi 7 145 eurós (2,67 millió forintnyi) fizetést vihet haza, ami kiegészül különféle juttatásokkal (útiköltségek, „napidíj", orvosi költségek stb.)

Ugyanakkor az is igaz, hogy az uniós vagyonnyilatkozati rendszer meglehetősen hiányos, így nem igazán lehet valós képet kapni a politikusok anyagi helyzetéről. Ahogy arról a Kontra korábban beszámolt,

az európai parlamenti képviselőknek a nyilatkozataikban semmilyen vagyontárgyat nem kell feltüntetniük. Így nem derül ki ezekből a dokumentumokból, hogy hány autójuk, ingatlanuk van, de arról sem kell nyilatkozniuk, hogy vannak-e befektetéseik vagy tartozásaik.

Elit környék. A szocialista politikus feleségéről még ennyi információ sincs, az mindenesetre biztos, hogy Ujhelyiék jó helyet választottak családi fészeknek. A kevesebb mint 10 ezer főt számláló Nagykovácsi ugyanis a GfK felmérése szerint az ország harmadik leggazdagabb települése, már ami az egy főre jutó átlagos vásárlóerőt jelenti. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a tehetősebb emberek költöznek ide, illetve élnek itt. Mondhatni, hogy jó helyre megy az európai uniós – köztük a magyar – adófizetők pénze...

Az MSZP-s EP-képviselő egyébként egy tavaly augusztusi Facebook-bejelentkezésben maga ismerte el, hogy egy-két éve Nagykovácsiban él a családjával.

Fél évvel korábban pedig azt írta a közösségi oldalán, hogy a településen fagyizgatva véletlenül összefutott Szél Bernadett-tel, aki ekkor már nyíltan pályázott a baloldali összefogás budakeszi képviselőjelöltjének tisztségére.

Ujhelyi feleségének közösségi oldalán pedig jelenleg is Nagykovácsi van feltüntetve lakhelyként.

Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az MSZP-s politikus és családja odébbáll, és egy nagyobb, immár általuk építtetett házba költözik.

Mint ismert, Ujhelyi politikai pályafutása Szegeden indult, ahol előbb önkormányzati, majd országgyűlési képviselő lett. A politikus sokáig lokálpatriótaként pozicionálta magát, és Botka László jelenlegi polgármester környezetében mozgott, de úgy látszik a brüsszeli képviselőség és az új házasság miatt elengedte a napfény városát.

A luxusbaloldali Ujhelyi az MSZP társelnöke akar lenni

Az ügy leginkább azért kellemetlen Ujhelyinek, mert éppen a napokban jelentette be, hogy

megpályázza az MSZP társelnöki posztját.

A párt a Magyar Nemzet információi szerint a frakciólétszámmal arányosan, azaz harmadával csökkenti az MSZP alkalmazottainak, tanácsadóinak és egyéb munkatársainak számát, vagyis ennyi embert rúgnak ki.

Ujhelyi István Forrás: MTI/Kovács Attila

A baloldali politikus többek között azt javasolta, hogy pártja alakuljon át egy olyan szociáldemokrata közösséggé, amely már a nevében is hordozza az értékválasztást. Az új névre javaslatot is tett: Esély. A drasztikusnak tűnő lépést azzal indokolta, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott, így azt meg kell újítani.

A szocialista politikus félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy mindezt Horn Gyula öröksége mentén tervezi megvalósítani. Kérdés, mennyire hiteles ez a kampányüzenet Ujhelyitől, hiszen baloldali berkekben „a kisemberek politikusának" tartották Horn, arra, hogy ez a jelzős szerkezet jogos volt-e, vagy sem, most nem térünk ki. Ujhelyi István viszont egyáltalán nem „a kisemberek politikusa".

Ennyit tehát az MSZP immár 12 éve tartó „megújulásáról".