Lefotózták a rendőrök a budapesti bünöző telefonját, itt vannak az üzenetek

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogtak egy dílert Budapesten néhány hónapja. Csak a kocsijában rengeteg drog volt. A zsebében pedig rengeteg pénz, de még ennél is többet tartott otthon. Az is kiderült, hogy mielőtt kocsiba ült drogozott, így vezetett.
Vágólapra másolva!

A férfi 2020 őszén abból élt, hogy drogot árult Budapesten. Ő maga is kábítószerezett: kokainozott, amfetamint és ecstasyt vett be.

Forrás: Ügyészség

A kábítószereket és az új pszichoaktív anyagok nagyrészt a XX. kerületi lakásában, kisebb részét pedig a kocsijában tartotta egy bőrtáskában, illetve egy műanyag ételhordó dobozban. A megrendelt kábítószert kocsival vitte el a vevőinek.

Forrás: Ügyészség

Akkor is tele volt kábítószerrel a kocsija, amikor szeptember közepén a rendőrök a XVI. kerületben igazoltatták.

Ecstasy tabletták, kokaint, amfetamint és új pszichoaktív anyagot is találtak nála.

És a korábban eladott szerekből 1,6 millió forintot.

Forrás: Ügyészség

A lakásából további kábítószer és új pszichoaktív anyag,

Forrás: Ügyészség

valamint további 3 millió forint készpénz került elő, amit a rendőrök szintén lefoglaltak.

Forrás: Ügyészség

Az elfogása után a telefonjában üzeneteket is találtak, amelyben arról alkudozott, hogy mikor és hol adjon el kábítószert az egyik vevőjének.

Forrás: Ügyészség

Később kiderült, hogy úgy vezetett, hogy előtte amfetamint és kokaint vett be.
A férfi ellen most vádat emeltek.