Ököllel ütötte a 13 éves fiút Budapesten, hogy megszerezze a gyerek telefonját

Vágólapra másolva!
Egy 20 éves férfi januárban az utcán, fényes nappal támadt rá egy 13 éves fiúra. Meg is verte a gyereket, akinek a telefonját akarta megszerezni. A férfit gyorsított eljárásban jogerősen 3 évre ítélték.
Vágólapra másolva!

A férfi január 31-én kora délután az egyik budapesti villamoson figyelt fel a 13 éves fiúra, akit a villamosról leszállva követni kezdett.

A XIII. kerületben odalépett hozzá és közölte vele, hogy ha nem adja oda neki a telefonját, akkor megveri.

A megfenyegetett fiú kérte, hogy hagyja őt békén, majd

amikor a támadója a vállára tette a kezét, azt ellökte magától. Ekkor a férfi ököllel arcon ütötte elé állt, és ököllel ismét megütötte.

Közben a zebránál a lámpa zöldre váltott, és ezt kihasználva a kisfiú el tudott menekülni.

A rablót nem sokkal később elfogták, és

gyorsított eljárásban bíróság elé állították, ahol három év börtönre ítélték.

Az ítélet jogerős.