"Szárazon k.rlak s.ggbe" és más gyalázatos Jobbik-szexbotrányok

Janiczak Dávid Jobbik meztelen
Janiczak Dávid
Vágólapra másolva!
Újra jobbikos szexuális visszaéléssel kapcsolatos botránytól hangos a sajtó és a közösségi média: mint kiderült, egy vidéki jobbikos rendezvényen nemi erőszakot kíséreltek meg az egyik alelnök élettársa ellen. Jakab Péter és a pártvezetés hetek óta igyekszik elhallgatni az ügyet, de az áldozat feljelentést tett. Nem ez az első alkalom, hogy szexuális jellegű botrányra derül fény a Jobbiknál.
Vágólapra másolva!

A jó ideje a baloldali összefogás tagjaként működő Jobbik szavak szintjén rendszeresen próbál kiállni az erőszak ellen és a női jogok mellett, a valóság azonban az, hogy újabb és újabb szexuális jellegű, felháborító sztorik kerülnek elő politikusaik köréből.

A legújabb botrány talán a legmegdöbbentőbb mind közül: egy vidéki jobbikos rendezvényen - egyes hírek szerint disznótoron -, minden jel szerint előre eltervezetten, a párt politikusai csapdába csaltak egy választókerületi szervezőként tevékenykedő nőt, Szilágyi György alelnök élettársát.

A Jobbik egyik vezető politikusa ezután szexuális kapcsolatra próbálta kényszeríteni a 24 éves nőt, aki végül úgy menekült meg, hogy egy férfi a segítségére sietett.

Sajtóhírek szerint a bántalmazás helyszínén tartózkodott Jakab Péter pártelnök is, de irtózatosan berúgott, testőrei alig bírták talpra állítani. Az erőszak miatt a Jobbik elnökségéhez fordultak, azonban – a hírről elsőként beszámoló Bors szerint – semmi nem történt.

Úgy tűnik, hogy a botrányos esetet Jakab Péter és szeretőjeként is ismert kabinetfőnöke, a „mamuszos" Molnár Enikő megpróbálta eltussolni. Az inzultált nő ezután feljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás folyik.

Ezt a megdöbbentő esetet megelőzően is több szexuális botrány kísérte a párt tevékenységét.

Még 2017-ben több tanú is állította, hogy a nős, többgyermekes Kulcsár Gergely

jobbikos országgyűlési képviselő szexuális kapcsolatot folytat egy fiatalkorú lánnyal.

A botrány miatt akkoriban több pártalapszervezetet felszámoltak Hajdú-Biharban, és több tucat jobbikost kizártak a pártból, csak mert szóvá tették az ügyet. Kulcsár a hírek szerint Vona Gábor akkori pártelnök bizalmát élvezte.

Korábban, 2010-ben kiderült, hogy szexuális zaklatás miatt kapott megrovást a Jobbik egyik kaposvári jelöltje, aki

fizikatanárként intim kérdésekkel ostromolta diákjait;

például azt kérdezte 15 éves lányoktól, hogy szoktak-e maszturbálni, lefeküdtek-e már barátjukkal, vagy el tudják-e képzelni az intim együttlétet egy idősebb férfival. A jobbikos Hegedűs József végül visszalépett a jelöltségtől.

Janiczak Dávid Forrás: --

Emlékezetes továbbá Janiczak Dávid ózdi polgármester 2016-os esete.

A férfi még jobbikos városvezetőként nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva, megalázó módon kommunikált egy munkatársnőjével, amely „beszélgetésekről" hangfelvételek is készültek.

„Oda dobod föl a pi**ádat! – Hagyjál már! – Szárazon k*rlak se**be az összes fa***al!" – hallható az egyik felvételen. Janiczak nem tagadta a hangfelvételek valódiságát, azzal védekezett: a nyilvánosságra került beszélgetések „szűk, zárt körben hangoztak el”. Janiczak a mai napig Ózd polgármestereként tevékenykedik.