Közel félmilliárddal gazdagodott egy csaló férfi

Man,In,Handcuffs behind,caught,steel,arrest,bad,thief,concept,prisoner,cell,dange bilincs
illusztráció
Vágólapra másolva!
Jelentős kárt okozó csalással vádolja az Esztergomi Járási Ügyészség azt a férfit, aki 68 embernek okozott kárt. Pénzük kedvező befektetését ígérte, de erre sem szándéka, sem lehetősége nem volt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi független biztosításközvetítő volt egy brókercégnél. 2010. szeptember 3-tól 2018. július 10-ig pedig egy vállalkozás ügyvezetőjeként állt az adott brókercéggel szerződéses jogviszonyban.

A férfi az ügyfeleknek olajba, illetve devizakereskedésbe való befektetések révén magas hozamot ígért.

Áldozatait meggyőzte arról, hogy pénzükért cserébe kedvező hozamú ügyletekbe fektet be, és miután a szerződés lejárt, visszafizeti a pénzüket és a hozamot is megkapják. Az első pénzátvétel után áldozatai többségét sikerült meggyőznie arról, hogy a tőkét és ennek hozamát ne kérjék vissza, hanem újra fektessék be.

A csaló nem fektette be a pénzt.

Erre módja sem volt, de eleve nem is akarta befektetni, mert magára költött mindent. Az újabb áldozatok pénzéből fizetett korábbi "ügyfeleinek". Amikor az áldozatai a pénzük és a hozam kifizetését kérték, a férfi hazugságokra hivatkozva folyamatosan halasztást kért. Több áldozatának azt mondta, hogy egy külföldi tárgyalás miatt nem tud intézkedni, az európai uniós szabályok nehezítik a kifizetést, emellett pénzmosással, és terrorizmus finanszírozásának megakadályozásával kapcsolatos szabályokra hivatkozott.

A csaló férfi 68 áldozata közül egy kisbéri férfinak 35.760.000 forint, egy másik kisbérinek 39.000.000 forint, egy budapesti férfinak 36.000.000 forint, egy komáromi férfinak 15.000.000 forint kárt okozott.

Az áldozatoknak okozott kár összesen 485.972.847 forint. Az ügyészek a vádiratban indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra, pénzbüntetésre, és 186.783.578 forint vagyonelkobzásra ítélje, valamint kötelezze arra, hogy a 68 becsapott ember kárát térítse meg.